Lengyelország segíteni akar a székesegyház újjáépítésében

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: Lengyelország segíteni akar a hétfői tűzvészben súlyosan megrongálódott Notre-Dame újjáépítésében - így nyilatkozott több lengyel politikai vezető, köztük Andrzej Duda elnök, aki szerint a párizsi székesegyház felújítása Európa újjászületésének jelképévé válhat.Andrzej Duda keddre virradóra azt írta Twitter-oldalán: a lengyelek jelentkeznek az államfői hivatalnál, és jelzik, hogy készek adományt adni a székesegyház felújítására. Duda meggyőződése szerint a felújítás "Európa újjáépítésének jelképévé válhat, ennek valódi, történelmi, zsidó-keresztény alapjain".

    
Egy korábbi bejegyzésben Duda "a hívők tragédiájának, a világkultúra és művészet katasztrófájának" nevezte a tűzvészt. Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő hétfő éjjel a Twitteren azt írta: a lángokban álló Notre-Dame "a katolikus egyház és az európai történelem nagy drámája". Azt javasolta, hogy a székesegyházat "Európaiak lévén, mindnyájan összefogva újítsuk fel".
    

Beata Szydlo kormányfőhelyettes, korábbi lengyel miniszterelnök kedd reggel a TVN24 kereskedelmi hírtévének elmondta: a lengyel kormány és a lengyelek részt kívánnak venni a székesegyház felújításában, amelyet Emmanuel Macron francia elnök hétfő este bejelentett. "Most a francia elnök jelzésére várunk" - fűzte hozzá.
    

Piotr Glinski kormányfőhelyettes, kulturális és örökségvédelmi miniszter kedden a TVP Info közszolgálati hírtelevíziónak elmondta: a felújítás biztosan hosszú folyamat lesz. "Minden szerencsétlenségből valamilyen reményt lehet kihozni (...) Amennyiben a francia hatóságok megfelelő komolysággal állnak hozzá, mégpedig szerintem így lesz, mindez jót fog tenni a francia identitásnak is" - jelentette ki Glinski.
    

Szerinte Varsó kész segíteni Franciaországnak a felújításban, többek között műkincs-restaurátorokat küldhet Párizsba. Glinski felidézte: a Notre-Dame-ban tavaly decemberben felavatták a czestochowai szűzanya kápolnáját, a Fekete Madonna lengyelországi csodaképének másolatával, valamint Szent II. János Pál pápa ereklyéivel. Ezeket a lengyel államfői hivatal értesülése szerint kimenekítették a lángoló épületből.
    

A lengyel sajtó úgy tudja: a székesegyházban több lengyel kegytárgyat is őriztek, a legrégebbi közülük Jézus Keresztfájának ereklyéje, amelyet a középkortól kezdve a lengyel királyok koronázásakor használtak. Az ereklyét a Kincstárban őrizték, amelyet értesülések szerint a tűzvész nem ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com