Lengyelországban a Jog és Igazságosság vezette koalíció formálisan elveszítette a többséget az alsóházban

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: Elveszítette formálisan a Jog és Igazságosság (PiS) vezette koalíció a többséget a lengyel alsóházban, miután három képviselője távozott a frakcióból. Mateusz Morawiecki kormányfő reményét fejezte ki, hogy a parlamentben továbbra is támogatni fogják a kormánytábort.A három távozó politikus nem csatlakozik a meglévő ellenzéki frakciókhoz, hanem saját csoportot alapít.

Döntésüket azzal indokolták pénteki sajtóértekezletükön, hogy ellenzik a kormány májusban bemutatott, Lengyel Megállapodás nevű országfejlesztő programját, mely szerintük hátrányosan érinti majd a lengyel kisvállalkozókat.

    
Bejelentették: nem a "totális" ellenzék szerepére készülnek, érdemlegesen értékelik majd a szejm napirendjére kerülő projekteket. A három képviselő távozása nyomán a PiS-nek 229 képviselője lesz a 460 fős alsóházban. A többség elveszítése egyelőre formálisnak, nem pedig ténylegesnek tekinthető a kilépő képviselők "nem totális ellenzékisége" miatt, valamint annak nyomán is, hogy a PiS június közepén egyes programpontok kölcsönös parlamenti támogatásáról szóló megállapodást kötött egy kisebb ellenzéki tömörüléssel, a Kukiz'15 párttal. A volt elnökjelölt, Pawel Kukiz rockénekes által irányított pártnak négy képviselője van.
    

Bonyolíthatja viszont a jövőben a PiS helyzetét, hogy egyes témákban feszültségek érzékelhetők közte és a kormánykoalíció két kisebb pártja, a Szolidáris Lengyelország és az Egyetértés között is. A kormánykoalíciós fejlemények kapcsán pénteken Mateusz Morawiecki miniszterelnöknél tudakolóztak lengyel újságírók Brüsszelben, az európai uniós állam- és kormányfők tanácskozását követő sajtótájékoztatóján. Morawiecki reményét fejezte ki, hogy legyőzik az ellentéteket. "További együttműködésre számítok" - jelentette ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com