Lengyelországban ideiglenes kórházakat állítanak fel

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: Lengyelországban ideiglenes kórházak létesítésével növelik a súlyosabb Covid-19-betegek kezelésére szánt kapacitásokat, egy ilyen gyógyintézmény még ezen a héten a varsói Nemzeti Stadion konferenciatermeiben kezd működni - jelentette be hétfőn az egészségügyi miniszterhelyettes.A járvány kapcsán egy héten belül mintegy 11 ezer betegággyal emelik a lengyelországi kórházi kapacitásokat - közölte sajtóértekezletén Waldemar Kraska. Emellett ideiglenes kórházakat létesítenek azokban a vajdaságokban, ahol a legmagasabb a fertőzöttek száma.

A Nemzeti Stadionban létesülő gyógyintézmény mellett Varsóban még egy másik ideiglenes kórház működtetését is tervezik, ehhez feltehetőleg valamelyik konferenciaközpontot alakítják át - mondta el Kraska.

   
A lengyel kormányfői hivatal miniszteri rangú vezetője, Michal Dworczyk, aki a varsói katonai kórházzal és a védelmi tárcával együttműködve koordinálja a nemzeti stadionbeli kórház létesítését, egy hétfő reggeli rádióinterjúban elmondta: kezdetben 500, oxigenterápiát is lehetővé tevő férőhelyet biztosítanak a helyszínen, ezen belül 50 ágyat intenzív ápolásra szánnak. A kórház kapacitását szükség esetén ezer ágyra tudják növelni.
    

Szombati adatok szerint a lengyelországi kórházak járványosztályai 14 700 ággyal, valamint 1115 lélegeztetőgéppel rendelkeztek, az egyészségügyi tárca szerint a kapacitást folyamatosan növelik. A koronavírus miatt kórházakban kezeltek száma lassan, de egyenletesen növekszik. Az utóbbi nap alatt ez a szám háromszázzal nőtt, jelenleg 8375 fertőzött szorul kórházi kezelésre, összesen 672 beteg van lélegeztetőgépre kapcsolva.
    

A fertőzöttek közül vasárnap óta 41-en elhunytak, közülük 36-nak a Covid-19 mellett valamilyen krónikus alapbetegsége volt, öten viszont kifejezetten a koronavírus-fertőzés nyomán kialakult szövődmények miatt haltak meg. A halálozási adatok az utóbbi napokban csökkentek ahhoz képest, hogy múlt hét közepén száz feletti számokat jegyeztek.
    

A közel 38 millió lakosú Lengyelországban 85 620 az aktív fertőzöttek száma, a fertőzések többsége továbbá is könnyű lefolyású vagy tünetmentes. Az egészségügyi tárca naponta a felgyógyultakról is beszámol, vasárnap óta ez az adat 1363-mal növekedett. Az utóbbi időben felgyógyultak között van Przemyslaw Czarnek új oktatásügyi miniszter, aki a fertőzés miatt október 5-én nem vehetett részt Mateusz Morawiecki miniszterelnök átalakított kormánya új tagjainak kinevezésén. Andrzej Duda elnök hétfő reggel iktatta be tisztségébe Czarneket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com