Lenín Moreno: Ecuador folyamatosan tárgyal Nagy-Britanniával Julian Assange helyzetének megoldásáról

Ecuador folyamatosan tárgyal Nagy-Britanniával arról, hogy miként oldják meg Julian Assange, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítójának helyzetét, aki már hat éve él londoni nagykövetségükön menedékjogi oltalom alatt - mondta Lenín Moreno, a dél-amerikai ország elnöke egy Madridban tartott fórumon pénteken.Az ecuadori államfőt a héten Nagy-Britanniában tett látogatása kapcsán kérdezték a témáról. "Az egyetlen ember akivel nem beszéltem soha az Assange" - jegyezte meg Lenín Moreno, és az előző ecuadori kormánytól "örökölt problémának" nevezte ezt a kérdést.

    
Az elnök hangsúlyozta: a kialakult állapotot nem lehet a végtelenségig meghosszabbítani, de garanciákat kérnek arra, hogy Assange "élete nem forog veszélyben". Beszélt arról is, hogy ő maga sosem értett egyet a WikiLeaks vezetőjének tevékenységével. A portál hozzávetőleges becslések szerint csaknem 500 ezer bizalmas amerikai diplomáciai táviratot szerzett meg, és az elmúlt években ezek jelentős részét át is adta médiapartnereinek.
    

Julian Assange-t azonban nem ezért, hanem szexuális bűncselekmények gyanúja miatt körözték a svéd hatóságok. A férfi mindig is tagadta e bűncselekmények elkövetését, az ügyben Svédországban tavaly végül megszüntették az eljárást. Assange annak idején azért kérte Ecuador menedékjogi oltalmát, mert attól tartott, hogy ha Nagy-Britannia kiadja Svédországnak, a svéd hatóságok kiadhatják őt az Egyesült Államoknak, ahol a titkos amerikai diplomáciai iratok tömeges kiszivárogtatása miatt szintén bírósági eljárás indulhat ellene.
    

Nagy-Britanniában letartóztatási parancs van érvényben Assange ellen, aki tavaly Ecuadortól állampolgárságot kapott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com