Leszavazta a kormány éves cselekvési programját az ukrán parlament

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti: Nem kapta meg a szükséges parlamenti támogatást csütörtökön az ukrán kormány éves cselekvési programja, ami azt jelenti, hogy a kabinetnek nincs "immunitása" a következő évre, azaz bármikor meneszthető - írta az UNIAN ukrán hírügynökség.A szükséges 226 szavazat helyett a cselekvési programot csupán 207 képviselő támogatta a 450 tagú ukrán törvényhozásban a csütörtöki plenáris ülésen. A törvényhozás a már átdolgozott cselekvési programját utasította el a kormánynak. Június 4-én ugyanis magának a miniszterelnöknek, Denisz Smihalnak a kérésére küldte vissza a parlament átdolgozásra a javaslatot, miután az eredeti előterjesztést hevesen bírálták a képviselők, "gyenge esszének" minősítve azt - emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda hírportál.

    
A mostani szavazáskor az ellenzéki frakciók eleve nem támogatták a programot, arra az álláspontra helyezkedve, hogy Smihal kormánya nem érdemli meg az egyéves immunitást, és le kellene mondania. Az egyik fő kifogásuk Arszen Avakov belügyminiszterrel szemben volt, akinek sokan a leváltását követelik, mert elégtelennek tartják az általa végrehajtott reformokat, és rossznak a rendvédelmi szervek jelenlegi munkáját.
   

Petro Porosenko volt államfő Európai Szolidaritás pártja közölte, hogy már 80 képviselői aláírást összegyűjtöttek a Smihal-kormány menesztésére. A miniszterelnök a cselekvési programot ismertetve hangsúlyozta, hogy a kormány sikere függ a kabinet és a parlament közti együttműködéstől is. Az új programból az Ukrajinszka Pravda kiemelte, hogy a kormány 2020-ra 4-8 százalék közötti GDP-csökkenést jelzett előre az országban.
    

Az ukrán jogszabályok értelmében a kormánynak cselekvési programot kell benyújtania a parlamentben a megalakulását követő egy hónapon belül. A parlament lehetőséget adhat a kormánynak a program átdolgozására, az új változatot 15 napon belül kell a kabinetnek a törvényhozás elé terjesztenie. Az előterjesztést a parlamentnek 50 százalékosnál nagyobb többséggel kell elfogadnia, azaz legalább 226 szavazat szükséges a jóváhagyásához.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com