Letartóztatták a Greenpeace akciójának huszonkét résztvevőjét

Egy murmanszki bíróság elrendelte a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet múlt szerdai akciójában részt vevő 22 ember letartóztatását, 8 aktivista fogva tartását pedig 72 órára meghosszabbította - közölte pénteken a Ria Novosztyi orosz hírügynökség.

bírói kalapácsA letartóztatottak között van Gyenyisz Szinyakov orosz fotóriporter is, akit a Greenpeace azért szerződtetett, hogy megörökítse a Pecsora-öbölben lévő orosz olajfúró toronynál történteket. Tiltakozásul több orosz internetes és nyomtatott kiadvány, közöttük a Novaja Gazeta, a lenta.ru, valamint az Eho Moszkvi online változata is úgy döntött, hogy fényképek helyett sötét foltokat közöl majd oldalain. Főszerkesztőik, illetve munkatársaik tiltakozó levelet írtak alá.

A letartóztatottak fogva tartásának idejét a murmanszki bíróság két hónapban állapította meg. Vlagyimir Markin, a Szövetségi Nyomozó Bizottság szóvivője azonban nem zárta ki, hogy a gyanúsítottakat előbb kiengedhetik a fogdából, ha a vizsgálók úgy ítélik meg, hogy nem kell őket mozgásukban korlátozni.

Az orosz fotóriporter letartóztatását ugyanakkor a bíróság épp azzal indokolta, hogy Szinyakov gyakran utazik külföldre, és elmenekülhet a felelősségre vonás elől. Az orosz környezetvédelmi újságírók szövetségének elnöke ezt törvénytelennek tartja, mivel szerinte a világon sehol sem tartják fogva az újságírókat az ilyen akciók miatt, miután igazolták magukat.

A környezetvédők a Barents-tengeri orosz kőolaj-kitermelés ellen tiltakoztak. Néhányan megpróbáltak felmászni a Gazprom cég olajfúró platformjára, de a határőrség ezt figyelmeztető lövésekkel megakadályozta. A hatóságok feltartóztatták az őket szállító Arctic Sunrise jégtörőt, és Murmanszkba kísérték.

A Szövetségi Nyomozó Bizottság a Prirazlomnaja olajfúró torony megtámadása címén, kalózkodás vádjával indított büntetőeljárást a Greenpeace aktivistái és a hajó személyzete ellen.

A holland zászló alatt hajózó Artic Sunrise fedélzetén 30 ember, köztük különböző országokból 27 környezetvédő aktivista tartózkodott az akció idején. Négyen orosz állampolgárok. Akár 15 év szabadságvesztésre is ítélhetik őket Oroszországban, a hajót pedig lefoglalhatják.

A Greenpeace azt hangoztatja, hogy csak az északi-sarkvidéki kőolaj kiaknázásának környezeti veszélyeire akarta felhívni a figyelmet. A Gazprom tulajdonában lévő olajfúró állomás működése a Greenpeace szerint ökológiai katasztrófával fenyeget.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com