Lett elnök az EP-ben: az európai demokráciák egyik legkomolyabb kihívása a jogállamiság populista korlátozása

Andits Eszter, az MTI tudósítója jelenti: Az Európai Unió tagállamai elvileg stabil, konszolidált demokráciák, és a velük szemben álló legkomolyabb kihívások egyike az a törekvés, amely a jogállamiságot a népakaratra hivatkozó populista érvek alapján korlátozni akarja - jelentette ki Egils Levits, Lettország elnöke kedden Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén.Beszédében az államfő elmondta: ha egy uniós tagállamban probléma van a jogállamisággal, az az egész Európai Uniót érinti, és egyes esetekben ezek a populista tendenciák már olyan vitákhoz vezettek, amelyeket ma már nehéz tisztán jogi úton kibogozni. Hangsúlyozta, hogy a demokratikus folyamatokat, a szabad választást és a politikai szabadságjogokat - "az Európai Unió politikai identitásának lényegét" - csak a fékek és ellensúlyok rendszere garantálhatja.
    

"Ennek az egyensúlynak a felborulása, amit a populizmus hívei elérni igyekeznek, végső soron magának a demokráciának a meggyengüléséhez, sőt teljes elvesztéséhez vezethet" - hívta fel a figyelmet. Hozzátette: a jogállamiság elveinek mindenhol azonosnak kell lenniük, az európai jogrendszer azon a kölcsönös bizalmon alapul, hogy ugyanazok az elvek minden tagállamban ugyanúgy, kivétel nélkül érvényesülnek.
    

Egils Levits hangsúlyozta, hogy az európai demokráciát és a jogállamiságot ma Oroszország agresszív ideológiája is fenyegeti, amely Ukrajna, egy szuverén demokratikus európai ország elleni támadás mögött áll. "Az autoriter orosz rezsim 200 évet ment vissza gondolkodásában. Visszatért a 19. század imperialista, gyarmatosító és rasszista ideológiájához, és amíg az orosz társadalom ezt nem győzi le, addig Oroszországgal mint agresszív állammal kell számolnunk" - hangoztatta.
    

Véleménye szerint Európának a történelem jó oldalán, tehát Ukrajna oldalán kell állnia a háborúban. Hangsúlyozta, hogy a háborúnak Ukrajna győzelmével kell véget érnie, amihez katonai felszerelésre, fegyverekre van szüksége. "De szüksége van igazságszolgáltatásra is, továbbá egy európai jövőre, és amire nekik, arra mindenkinek szüksége van" - tette hozzá. Ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy különleges bíróságon kell tárgyalni az orosz agresszió bűntettét, mert az ilyen típusú bűncselekmények felett sem a Nemzetközi Büntetőbíróságnak, sem más nemzetközi mechanizmusnak nincs joghatósága.


Egy ilyen törvényszék létrehozásához politikai akarat szükséges, ahogy ahhoz is, hogy az orosz rezsimhez közel álló oligarchák befagyasztott vagyonát Ukrajna újjáépítésére használják fel - vélte. A lett elnök beszédében arra is kitért, hogy álláspontja szerint az európai polgároknak az Európai Unió egészére kell összpontosítaniuk, nemcsak saját országukra. "Az európai polgárok és a politikai képviselők feladata, hogy a nemzeti nézőpontból a nemzetek feletti szemlélet felé mozduljanak el" - mondta Egils Levits.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com