Leváltották a román Transelectrica állami vállalat hamis diplomával rendelkező igazgatóját

Leváltották csütörtökön a román Transelectrica állami energiavállalat hamis diplomával rendelkező igazgatóját, miután kiderült, hogy csak látogatta a bukaresti Műegyetem kurzusait, de nem szerzett diplomát.A döntést a Transelectricát felügyelő bizottság közölte a médiával. A tőzsdén jegyzett Transelectrica birtokolja a romániai villamosenergia-hálózatot, és a román állam egyik stratégiai fontosságú vállalata. A felügyelőbizottság közlése szerint Marius Danut Carasol helyett csütörtöktől Claudia Gina Anastase tölti be az  igazgatótanács elnöki posztját. A döntést azzal indokolták, hogy a nyilvánosságra került információk hatással vannak a vállalat megítélésére, és óvni akarják a vállalat hírnevét a befektetők előtt.

    
Több hírportál arról számolt be, hogy Carasol hamis diplomával igazolta felsőfokú tanulmányait, hiszen életrajzában feltüntette, hogy diplomát szerzett a bukaresti Műegyetemen, de a felsőoktatási intézmény rektora közölte, hogy csak látogatta a kurzusokat, de oklevelet nem szerzett. Romániában nem ez az első eset, amikor hamis diplomával rendelkező, felelős tisztséget betöltő személyek buknak le. Az év elején két álorvosról derült ki, hogy évek óta úgy dolgoztak kórházban, hogy nem végezték el az orvosi egyetemet. Korábban tucatnyi állami alkalmazottról, miniszterekről, hírszerzési vezetőkről, törvényhozókról, rendőrökről és egyéb magas rangú állami tisztségviselőkről derült ki, hogy szabálytalanul szereztek doktori címet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com