Leváltották tisztségéből a román kormány kisebbségi kapcsolatokért felelős, RMDSZ-es államtitkárát

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Victor Ponta román miniszterelnök október elsejei hatállyal leváltotta tisztségéből Laczikó Enikőt, a román kormány kisebbségi kapcsolatokért felelős államtitkárát.rmdszA maszol.ro portál pénteki híre szerint a hivatalos közlönyben csütörtökön megjelent miniszterelnöki rendelet szerint az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalát ezentúl Amet Aledin korábbi helyettes államtitkár, a tatár kisebbség képviselője vezeti, Laczikó Enikő pedig helyettes államtitkárként folytatja munkáját a miniszterelnöknek közvetlenül alárendelt hivatalban.

Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöke a szövetség hírlevelében közölt nyilatkozatában azzal hozta összefüggésbe az intézkedést, hogy az RMDSZ kedden megszavazta a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt a parlamentben.

"Ezt a hivatalt RMDSZ-es politikus vezette akkor is, amikor kormányon vagy ellenzékben voltunk, hiszen sikerült elismertetni a mindenkori jobb és baloldali kormánypártokkal is, hogy az a természetes, ha az itt élő legnagyobb őshonos nemzeti kisebbség képviselői javasolnak személyt a hivatal élére" - nyilatkozta Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke.

Az ügyvezető elnök emlékeztetett rá, hogy Kelemen Hunor RMDSZ-elnök egy pártközi kisebbségi paktum megkötését kezdeményezte januárban Klaus Iohannis államfőnél, éppen azért, "hogy a kisebbségi képviselet, a kisebbségi törvénykezés és ennek alkalmazása ne függjön a politikai széljárástól".

"Újra és újra fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a kisebbségi kérdés nem lehet a mindennapi politikának alárendelve" - idézte Kovács Pétert a szövetség hírlevele. Laczikó Enikő kedden az Rasszizmus és Intolerancia Elleni Európai Bizottság és az Országos Diszkriminációellenes Tanács közös bukaresti szemináriumán vett részt, ahol többek között kifejtette: az anyanyelvhasználatra vonatkozó romániai törvények közigazgatásbeli alkalmazása akadályokba ütközik.

"A nemzeti kisebbségek önkifejezéséhez, szimbólumhasználathoz való jogait korlátozzák, a vallási identitást megsértik. Ugyanakkor rasszista és idegengyűlöletre uszító politikai nyilatkozatok sorát hallhatjuk, amelyek hátráltatják azokat a törekvéseket, amelyek 25 éve a kisebbségi jogok megszerzésére irányulnak" - idézte az államtitkár akkori felszólalását az RMDSZ hírlevele.

Laczikó Enikő 2013 januárja óta állt a kormány kisebbségi kapcsolatokért felelős hivatala élén. A hivatalt korábban több cikluson át Markó Attila vezette, akit 2012-ben parlamenti képviselővé választottak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com