Liberman benyújtotta hivatalos lemondását Netanjahunak

Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes hivatalosan is benyújtotta lemondását az ellene beadott vádirat nyomán vasárnap délelőtt Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek - jelentette az izraeli rádió.

Avigdor LibermanLiberman azért kényszerült megválni hivatalától, mert több mint tíz évig tartó rendőrségi nyomozás után csalás és bizalommal való visszaélés miatt vádat emelt ellene Jehuda Vejnstein államügyész. Eredetileg választási kampány illegális finanszírozásával, illetve közpénzek szabálytalan felhasználásával is gyanúsították, de erre végül nem találtak elég bizonyítékot, így ezt a dossziét lezárták.
Liberman vasárnap a katonai rádiónak azt nyilatkozta, hogy lemondása kedden délelőtt lép életbe. Szavai szerint csaknem négy "gyönyörű évet" töltött a kormányban, a külügyminisztériumban.”
A vasárnapi kormányülés előtt ugyanakkor újságírókkal azt közölte, hogy csak időlegesen válik meg a kormánytisztségtől, szándéka szerint egy rövid időszakra. Kijelentette: nem tartja kizártnak a vádalku kötését ügyében, de a teljes jogi eljárásra készül.
A külügyi tárcát a január 22-i választásokig Benjamin Netanjahu miniszterelnök veszi át. Liberman továbbra is a második helyen áll a Likud és Jiszráel Béténu párt közös képviselőjelöltjeinek választási listáján.
Az izraeli közszolgálati rádió jogi szakértője szerint Liberman ügyvédei valószínűleg vádalku megkötését fogják szorgalmazni, mert ebben az esetben lerövidíthető a peres eljárás és amennyiben a döntés számára kedvező, a politikus akár már a januári választásokon is részt vehet a Jiszráél Béténu párt élén.

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com