Lidové Noviny: paternalista volt Trump beszéde

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Donald Trump új amerikai elnök beiktatási beszédében egyértelművé tette, hogy számára mindenkor az Egyesült Államok érdekei lesznek a döntőek, de felhívása az amerikai nép egységére nem szeretetteljes volt, hanem paternalista - írta a Lidové Noviny című cseh napilap. A beszéd alapján úgy tűnik, mintha az amerikai nép egyedüli szülője és védelmezője kizárólag maga Donald Trump lenne. "Legyenek üdvözölve az új korszakban" - olvasható a lap A védelmező korszaka című jegyzetében. A konzervatív cseh újság szerint beiktatási beszédében Donald Trump éppen olyannak mutatkozott, "amilyen a valóságban és amilyen valószínűleg a jövőben is lesz".

"Amerika az első helyen. A problémák, amelyeket Donald Trump felvetett, valódiak. Megmaradt azonban a negatív elhatárolódás az eddigi politikai elittől, magától Washingtontól és a külföldtől, amely szerinte csak meglopja Amerikát" - emelte ki a Lidové Noviny. A Právo című baloldali napilap jegyzete szerint az USA elnöki székébe egy "menedzser-kereskedő" ült be, és jelenleg nehéz megjósolni, mennyire fog pragmatikusan viselkedni a nagypolitikában.

A gazdasági életben megnyilvánuló pragmatizmus "jó dolog, de Trump tíz héttel választási győzelme után sem győzte meg közvéleményt, hogy a szabad stílusban lefolytatott kampány után államfővé érett, hogy a diplomácia iránti érzékenységéről és a világ bonyolult dolgaiban való eligazodásáról már ne is beszéljünk" - írta a lap.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com