Litvinyenko-gyilkosság - Brit lap: bizonyítékok vannak Moszkva ellen

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: Az amerikai titkosszolgálatoknak egyértelmű bizonyítékaik vannak arra, hogy az orosz állam részese volt Alekszandr Litvinyenko egykori orosz állambiztonsági tiszt nyolc évvel ezelőtti londoni meggyilkolásának, és a bizonyítékokat át is adták a brit hatóságoknak - írta szombaton a The Daily Telegraph.Alekszandr LitvinyenkoA tekintélyes brit konzervatív napilap értesülései szerint az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) annak idején figyelte az ügyben "kulcsszerepet játszó egyének" kommunikációját Londonban és Moszkvában egyaránt. Egy bennfentes forrás a lapnak részletek nélkül elmondta: a brit hatóságoknak átadott amerikai titkosszolgálati adatokat nem lehetne ugyan bizonyítékként beterjeszteni bírósági eljárás esetén, de a brit hatóságokat az anyag meggyőzte arról, hogy "állami kivégzés történt".

A The Daily Telegraph hozzájutott egy olyan hangfelvételhez is, amelyen Litvinyenko beszél egyebek mellett "a világ egyik legveszélyesebb bűnözője", Szemjon Mogiljevics és Vlagyimir Putyin orosz elnök kapcsolatairól. A nem egészen háromperces felvételen, amely egy évvel Litvinyenko halála előtt készült Londonban, az egykori orosz ügynök kijelenti, hogy Putyin és Mogiljevics "1993 vagy 1994 óta jó kapcsolatban volt egymással".

Litvinyenko arról is beszél, hogy az Egyesült Államok által körözött Mogiljevics - aki évekig élt Magyarországon, magyar házastársa volt és a magyar állampolgárságot is felvette - az al-Kaidával is kapcsolatban állt, és fegyvereket adott el a terrorhálózatnak.

Alekszandr Litvinyenkót, az orosz állambiztonsági szolgálat (FSZB) másfél évtizede Londonba dezertált volt alezredesét 2006 novemberében, a szervezetébe juttatott hatalmas adag polónium 210-es sugárzó izotóppal ölték meg.

A mérgező anyagot az eddigi vizsgálatok szerint Litvinyenko teájába csempészték bele a nyugat-londoni Millennium Hotel bárjában. A dezertőr exügynök 2006. november 1-jén, halála előtt három héttel teázott két orosszal az Egyesült Államok londoni nagykövetségének közvetlen közelében lévő elegáns szállodában; később a személyzet több tagjának szervezetében is kimutatták sugárzó izotóp nyomait.

A Scotland Yard számára eddig sem volt kétséges, hogy a gyilkosság elkövetője orosz: a londoni rendőrség szerint egyértelműen bizonyosságot nyert, hogy Litvinyenko egyik teapartnere és volt ügynöktársa, Andrej Lugovoj a tettes. Nagy-Britannia 2007-ben hivatalosan vádat emelt Andrej Lugovoj ellen és kérte kiadatását.

Sem az orosz állam, sem a hazájában később parlamenti képviselővé választott Lugovoj nem ismerte el soha felelősségét Litvinyenko haláláért, és Moszkva elzárkózott a gyanúsított kiadatásától. A kiadatás megtagadását diplomaták kölcsönös kiutasítása követte, és a két ország viszonya azóta is fagyos.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com