LMBTQ-ellenes politikus lesz az izraeli miniszterelnöki hivatal miniszterhelyettese

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Izraelben a miniszterelnöki hivatal miniszterhelyettese lesz Benjámin Netanjahu új kormányában Avi Maóz, az LMBTQ-közösség érdekérvényesítése ellen fellépő Noam nevű párt elnöke a vasárnap létrejött koalíciós megállapodás szerint - jelentette Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.A Noam párttal megszületett koalíciós megállapodás kimondja, hogy a miniszterelnöki hivatalban új, a zsidó nemzeti identitásért felelős hatóságot hoznak létre, amelynek élén Maóz áll majd. Maóz lesz a felelős a volt Szovjetunió országaiból történő bevándorlásért, az oktatásért és az Izraelben működő külföldi civil szervezetekért.
    

Várható kinevezésére éles választ adtak politikai ellenfelei. Jaír Lapid, az átmeneti kormány miniszterelnöke őrültségnek nevezte Maóz miniszterhelyettesi kinevezését. Beni Ganz védelmi miniszter egyenesen rasszistának nevezte a Noamot, Merav Michaeli, a Munkapárt vezetője pedig azt mondta, hogy kinevezése sötét időszakot nyit meg.
    

Avi Maóz korábban a nemzet elleni fenyegetésnek nevezte az LMBTQ-közösséget. A család szerinte mindig egy anyából és egy apából áll, a homoszexuálisokat pedig átnevelő terápiának kell alávetni. Ellenzi a nők katonai szolgálatát, mert a zsidó nők szerepe szerinte a gyermekvállalás és nevelés, a család fenntartása. "Az ellen dolgozunk, amiről úgy gondoljuk, hogy fenyegetést jelent a társadalomra és Izrael népére. Ezért harcolni fogok az alternatív családok napirenden tartása ellen" - mondta Maóz egy interjúban.
    

"A nők sokféleképpen járulhatnak hozzá a társadalomhoz, de a legjelentősebb hozzájárulásuk a nemzethez a házasság, és Isten segítségével a családalapítás" - tette hozzá. Maóz bejelentette, hogy a reformjudaizmus ellen fog dolgozni Izrael zsidó identitásának megőrzése érdekében, és hogy szerinte a visszatérés törvényét arra használták, hogy nem zsidókat engedjenek be az országba.
    

A visszatérési törvény alapján jelenleg egy zsidó nagyszülő bizonyítása esetén bárki izraeli állampolgárrá válhat, noha a halacha, a zsidó vallási jog szerint a számít zsidónak, akinek az anyja zsidó.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com