Lombardia tartomány elnöke: Olaszország halálát okozza a migráció

Halálos infarktushoz hasonlította a migránsok tömeges Olaszországba érkezését Roberto Maroni, az északnyugat-olaszországi Lombardia tartomány elnöke, az Északi Liga politikusa csütörtöki Twitter-bejegyzésében, miután az olasz kormányfő tagadta, hogy az országába tömegesen érkező migránsok miatt az összeomlás veszélye fenyegeti az olasz befogadási rendszert.

Renzi szerdán, Angela Merkel német kancellárral Maranellóban folytatott megbeszélése után úgy nyilatkozott, hogy országa nem fogadhat be minden menedékkértőt és kitoloncolja a jogtalanul érkező migránsokat, de az olaszországi befogadási rendszer a menedékkérők nagy száma ellenére sem került az "összeomlás" szélére és Róma továbbra sem mond le az emberéletek megmentéséről.

maroni_2

Lombardia tartomány elnöke csütörtöki Twitter-bejegyzésében úgy fogalmazott, nem összeomlásról van szó, hanem a helyzet ennél sokkal súlyosabb: a migráció miatt Olaszország "közel van a halálos infarktushoz". Lombardia fogadta be eddig a legtöbb migránst a déli Szicíliával és Calabria tartománnyal együtt. A három tartományban tartózkodik az év eleje óta Olaszországba érkezett mintegy 105 ezer ember majdnem fele.

Az elmúlt néhány napban 18 ezer ember érkezett a dél-olaszországi kikötőkbe, akiket az olasz parti őrség koordinálásával a Líbia és Itália közötti tengerszakaszon mentettek ki. Csak szerdán négyezer embert szállítottak Szicíliába, ebből több mint ezren a Garibaldi olasz anyahajó fedélzetén érkeztek meg.

A migránsok partra szállása lassan zajlik, mivel az embereket százas csoportokban engedik le a hajókról az első egészségügyi vizsgálat és fényképes azonosítás elvégzésére.

A kikötőkben a migránsok fogadásában a Frontex európai uniós határügynökség, a vöröskereszt, tolmácsok és pszichológusok segítenek. A szintén jelen levő olasz hatóságok a migránsok között megbújó embercsempészeket igyekeznek azonosítani.

A SkyTg24 olasz hírtelevízió értesülései szerint a Lampedusa szigetén tavaly nyitott regisztrációs központ egyszerre 450 embert képes befogadni, de jelenleg 1200-an tartózkodnak ott. A dél-olaszországi Vibo Valentia kikötőjébe szállított migránsok között több rühes, tbc-s és maláriás beteg is volt.

Az olasz kormányzat korábbi tervei szerint szeptember elsejétől minden olasz megyének 70-70 menedékkérőt kellene elhelyeznie. A La Repubblica információi szerint ezt a kvótát a belügyminisztérium máris megemelte. Veneto tartományban több száz önkormányzat nemet mondott a menekültek befogadására.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com