London Sky Sabre légvédelmi rendszert ad Varsónak

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: Az Egyesült Királyság újgenerációs, közepes hatótávolságú Sky Sabre légvédelmi rakétarendszert ad Lengyelországnak, és száz katonával bővíti ottani kontingensét - jelentette be csütörtökön Ben Wallace brit védelmi miniszter a lengyel hivatali partnerével közösen tartott varsói sajtóértekezleten.Az ukrajnai helyzetről és a NATO keleti szárnyának védelméről folytatott tárgyalásokról szólva Wallace aláhúzta: az európaiak kötelessége segíteni Ukrajnának és lakóinak. Kilátásba helyezte az ukrajnai háború következményeivel szembesülő Lengyelország további támogatását.
    

Vlagyimir Putyin orosz elnök "leginkább a nemzetközi választól tart, és ezt valóban meg is kapta" - utalt a brit miniszter a Moszkvára kirótt büntetőintézkedésekre, valamint a lengyelországi brit kontingens megerősítésére. Wallace közölte azt is, hogy a Sky Sabre rendszert a jövőben Lengyelországgal együttműködve fogják fejleszteni.
   

"Mindez remélhetőleg világos jelzést ad a Kremlnek, hogy egyetlen másodpercig se kételkedjen: védeni fogjuk értékeinket és barátainkat, köztük Lengyelországot" - fűzte hozzá Wallace. Az Egyesült Királyság legutóbb február elején növelte meg lengyelországi kontingensét a királyi tengerészgyalogság 350 katonájával. A megerősítés az Ukrajna határainál akkor tapasztalt, az orosz támadást megelőző orosz csapatösszevonás miatt történt.
    

A brit katonák a 2016 óta Lengyelországban állomásozó nemzetközi NATO-zászlóaljban szolgálnak. Tavaly év végétől a brit hadsereg száz műszaki szakértője is segít a határőrizeti létesítmények megerősítésében a lengyel-fehérorosz határon, ahol a tavaly őszi hónapokhoz képest kisebb mértékben ugyan, de napi rendszerességgel folytatódnak a közel-keleti és afrikai illegális bevándorlóknak a fehérorosz hatóságok támogatta erőszakos határátlépési próbálkozásai.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com