Londonba költöznek a válság elől az orosz szupergazdagok

Rekordszámban költöznek Londonba válság sújtotta hazájukból a legtehetősebb oroszok, kihasználva a brit "befektetői vízum" nyújtotta lehetőségeket.

A The Sunday Times című tekintélyes vasárnapi brit konzervatív lap a brit belügyminisztérium adatait idézve azt írta, hogy január és szeptember között 69 százalékkal több ilyen brit vízumot állítottak ki orosz kérelmezőknek, mint a tavalyi azonos időszakban. Az idei első kilenc hónapban 162 orosz pénzember költözött e különleges letelepedési engedéllyel Nagy-Britanniába; 2013 januárja és szeptembere között 96-an éltek a "milliomosvízumnak" is nevezett kedvezménnyel.

london

Az adatok szerint különösen március után ugrott meg az orosz kérelmezők száma, amikor a Nyugat az első szankciókat érvénybe léptette Oroszország ellen az ukrajnai beavatkozás miatt.
A brit kormány 2008 óta kínál tartós letelepülésre jogosító engedélyeket olyan kérelmezőknek, akik milliós nagy-britanniai befektetésekre vállalnak kötelezettséget.

A könnyített vízumszabályok értelmében azok a külföldiek, akik legalább kétmillió fontot (800 millió forintot) fektetnek be a brit gazdaságban, öt évig maradhatnak Nagy-Britanniában. Ha ezen időhatár után is fenntartják befektetéseiket, akkor már határozatlan idejű tartózkodásra kapnak engedélyt, a hatodik év után pedig brit állampolgárságért is folyamodhatnak. Ötmillió font (kétmilliárd forint) értékű befektetés esetén már három év után, tízmillió font (négymilliárd forint) befektetéssel már két év után megkapható a határozatlan idejű tartózkodási engedély, és e két utóbbi esetben a brit állampolgársági folyamodvány benyújtásával sem kell még egy további évet várni.

A milliomosvízum kérelmezőinek az előírások értelmében brit állampapírokba, vagy Nagy-Britanniában bejegyzett vállalatok részvényeibe kell befektetniük.

Kamal Rahman, az egyik legnagyobb londoni ügyvédi iroda, az orosz nagybefektetők által előszeretettel használt Mishcon De Reya egyik vezető jogásza a The Sunday Timesnak elmondta, hogy a cég orosz ügyfeleinek fele ötmillió fontnál nagyobb értékű befektetéseket vállal Nagy-Britanniában a tartózkodási vízum fejében. Rahman szerint a vízumkérelmek átlagos elbírálási ideje hat hét, de a cég egyik orosz kliense 24 óra alatt megkapta a brit letelepedési engedélyt. Az illető a vízum kiállításának másnapján 30 millió fontért (12 milliárd forintért) vásárolt magának egy házat Londonban.

Az orosz nagytőkések egyre nagyobb arányú bevándorlása általánosságban is meglátszik a londoni ingatlanpiacon.
Az egyik legnagyobb londoni ingatlanközvetítő ügynökség, a Knight Frank adatai szerint az októberrel zárult hat hónapban a szuperprémium londoni ingatlankategóriában eladott lakások 21 százalékát orosz állampolgárok vették meg; ez az arány a megelőző hat hónapban még csak 13 százalék volt.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

http://ujhazak.com