Londoni Olimpia 2012: remek lesz a közlekedés!

A hírek szerint a 2012-es Olimpiának otthont adó szigetország sokat tesz azért, hogy a közlekedés minél zavartalanabb legyen. Azt a magasvasutat, amely London olimpiai helyszíneit és a belvárost összeköti, négy újabb állomással bővítették.

A Dockland Light Railway (DLR) nem igényel vezetőt, mivel teljesen automata rendszerű. Az újabb 6 kilométernyi szakasz kiépítését 200 millió fontból valósították meg. Így már öt olimpiai stadion vált elérhetővé a Canning Town-tól a Stratford International végállomásig tartó szakaszon, miközben a szerelvény áthalad a hatalmas olimpiai parkon.

Így a szervezők szerint a közlekedési hálózat is teljesen kész lett a nyári olimpiára.

Boris Johnson, London főpolgármester elmondta, hogy innentől már mindenki élvezheti az összességében félmilliárd fontba került DLR áldásait. Így látható immár, hogy az 2012-es Olimpia mennyi tartós és hosszú távú előnnyel jár.

Időközben az előolimpiára megérkezett a magyar kajak-kenu csapat is, hogy vasárnapig a londoni játékok pályáját tesztelje. A Londontól mintegy 40 kilométerre fekvő Eton Dorney evezős és kajak-kenu központ egy 400 hektár nagyságú parkban van.


A magyar előolimpiai tesztelő csapatba számtalan olimpiai és világbajnok is meghívást kapott: Csipes Tamara, Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Benedek Dalma, Vajda Attilával. Rajtuk kívül szintén kipróbálhatják a pályát: Molnár Péter, Paksy Tímea,  Sík Márton, Vereckei Ákos, Kökény Roland, Dombvári Bence, Bozsik Attila, Beé István, illetve Kammerer Zoltán is.

Storcz Botond, London 2012 Olimpia

Storcz Botond szövetségi kapitány szerint az egyes és páros olimpiai számokban rendeznek versenyeket, az indulókat meghívásos alapon gyűjtötték össze. Tulajdonképpen a szegedi vb után a világ legjobbjai már elkezdték a jól megérdemelt pihenőt, az előolimpiára senki nem készül külön, így nem is az eredmények a legfontosabbak.

Az előolimpia célja, hogy a sportolók megismerjék, felmérjék a körülményeket, a versenypályát, a szállást, az étkezést, hogy jövőre már ne az ismeretlenbe utazzanak. Hir.ma

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com