Maas: minél hamarabb rendezni kell Szerbia és Koszovó kapcsolatát

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: A két ország kapcsolatának mihamarabbi rendezésére szólította fel Szerbiát és Koszovót Heiko Maas német külügyminiszter pénteken.A német diplomácia vezetője csütörtökön Koszovóba, pénteken pedig Szerbiába látogatott, és arra kérte a feleket, találjanak megoldást a fennálló viszonyra, és rendezzék kapcsolatukat. Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, ám Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet. A két fél között 2013-ban kezdődött a kapcsolat normalizálását célzó párbeszéd, ám előrelépés nem történt, noha a kapcsolat rendezése mindkét fél európai integrációjának a kulcsa.

    
Belgrádban Heiko Maas kiemelte: itt az ideje folytatni a normalizációs folyamatot. Nemcsak a látszat kedvéért kell fenntartani a párbeszédet, hanem eredményeket is el kell érni - fogalmazott a német külügyminiszter, majd hozzátette: Németország kész segíteni a tárgyalásokat. Szerbia is kész arra, hogy folytassa a tárgyalásokat - hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb elnök a közös sajtótájékoztatón. Mint mondta, kompromisszumos megoldásra van szükség. Nincs szükség befagyasztott konfliktusokra, mert azokat könnyen "ki is lehet olvasztani" - fogalmazott a szerb államfő, és azt hangsúlyozta, a szerbek érdeke az, hogy az albánokkal békében éljenek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com