Macron a szociális és környezetvédelmi kérdések iránt érzékeny kormányfő kinevezését ígérte

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Emmanuel Macron francia elnök a szociális és környezetvédelmi kérdések iránt érzékeny kormányfő kinevezését ígérte Jean Castex távozó miniszterelnök helyére a három nappal ezelőtti újraválasztását követő első nyilvános megjelenésén, ahol egyesek gratuláltak neki, második pedig paradicsommal dobálták meg."Hiszek a politikai törésvonalak meghaladásában, a politikai színezet nem minden. Jean Castex a jobboldalról jött, és mégis az utóbbi évtizedek legszociálisabb politikáját folyatta" - fogalmazott szerdán az államfő a Párizshoz közeli Cergy piacán arra az újságírói kérdésre, hogy elképzelhető-e, hogy baloldali politikust nevez ki új miniszterelnöknek.
   

"Olyan valakit fogok kinevezni, aki érzékeny a szociális, környezetvédelmi és a produktivitási kérdések iránt" - tette hozzá Macron. A találgatások már az elnökválasztás napján megkezdődtek az új kormányfő személyéréről, miután elemzők szerint Emmanuel Macron teljesen meg kívánja újítani a kormányát alig hét héttel a nemzetgyűlési választások előtt.

A sajtóban felmerült Julien Denormandie mezőgazdasági és Elisabeth Borne munkaügyi miniszter neve is miniszterelnöki posztra, mindketten technokrata politikusnak számítanak, de Marisol Touraine volt szocialista egészségügyi és szociális ügyi miniszter neve is szóba került.
    

Emmanuel Macron első nyilvános megjelenése helyszínéül olyan helyet választott, ahol a második fordulóban a szavazók 76 százalékával választották újra, az országos 58,5 százalékhoz képest. Cergyben az első fordulót a radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon nyerte meg 48 százalékos támogatottsággal. Az államfő a június 12-én és 19-én esedékes nemzetgyűlési választások előtti kampányban az elnökválasztás két fordulója közötti kampányához hasonlóan mindenekelőtt a baloldali szavazókat kívánja megszólítani annak érdekében, hogy az elnöki párt abszolút többséget szerezzen a következő ötéves kormányzáshoz.
   

A cergy-i piacon sokan gratuláltak az újraválasztott elnöknek és szelfiztek vele, Macron hosszan beszélgetett a helyiekkel a nyugdíjreformról és a munkanélküli segélyezésről. A tömegben azonban olyanok is voltak, akik nemtetszésüknek adtak hangot Macron újraválasztása miatt. A biztonsági erők kinyitott esernyővel védték az államfőt, amikor paradicsommal kezdték egyesek megdobálni.  
    

"Folytatom a kampányt az országban, először azért, hogy meghallgassam az embereket, aztán, hogy meggyőzzem őket, majd azért, hogy cselekedjek" - ígérte meg az elnök. "Bár az elnökválasztási eredményeket még nem tették közé az államtanácsban, nem felejtem el az ígéreteimet, azok nem egyszerűen kampányígéretek voltak" - mondta Macron.
    

Az elnök kiemelte, hogy azért ment el Cergybe, mert tudja, hogy a város "nagyon sok gazdasági, szociális, közbiztonsági nehézséggel küzd", s meg akarta mutatni "hogy meghallotta a köztársaság legszegényebb negyedeinek nagyon egyértelmű üzenetét". "A legszegényebb negyedekben, legyen szó városokról vagy a vidékről, tényleg újra kell teremtenünk a tényleges és valódi esélyegyenlőség feltételeit" - hangsúlyozta az elnök, aki szerint "ez az egyetlen eszköz annak a bizalmatlanságnak a leküzdésére, amely a közügyekkel szemben kialakult", valamint annak az érzésnek a leküzdésére, amit a magukra hagyott helyiek megfogalmaznak. "Sok alázattal mondom ezt, nem tudom, hogy sikerülni fog-e, de minden energiámmal ezen leszek" - mondta a francia elnök.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com