Macron feleségével kapcsolatos híresztelések terjednek a francia médiában

Emmanuel Macron francia elnök feleségével kapcsolatos  híresztelések terjednek a francia sajtóban - jelentette a Le Monde című francia napilap kedden. Brigitte Macron várhatóan pert indít az álhírek terjesztői ellen.A Faits et Documents című szélsőjobboldali lap állítólagos "oknyomozó" összeállítása azt állítja, hogy a 68 éves Brigitte Macron Jean-Michel Trogneux néven férfiként született, majd később váltott nemet és nevet.

A cikk nyomán az információ a közösségi médiában is terjedni kezdett.  
    

A Libération című lap kiderítette, hogy az álhír mögött álnyomozás húzódik meg, amelyet a szélsőjobboldali és összeesküvéselmélet-hívő Natacha Rey újságíró köréhez tartozó egyik internetező készített, állítólag három éven keresztül, a Faits et Documents (Tények és Dokumentumok)  megbízásából. De a hamis hír terjesztésében a legnagyobb szerepe annak a mintegy négyórás interjúnak volt, amely Natacha Reyjel készült, és december 10-én felkerült a YouTube fájlmegosztó portálra, mintegy 470 ezer fős nézettséget elérve, mielőtt törölték. A hamis hír közben napokon át a Twitter közösségi oldalon is az egyik legnépszerűbb téma volt, és számos sajtócikk foglalkozott vele.
    

A Le Monde című francia lap kedden aggodalmának adott hangot, hogy a francia választási kampány eldurvul és az amerikai elnökválasztási kampány hangneméhez válik hasonlatossá. A lap felidézte, hogy 2016-ban Hillary Clintont, a demokraták akkori elnökjelöltjét azzal vádolták meg, hogy köze volt egy washingtoni pizzériában működő pedofilhálózathoz, 2020-ban pedig Joe Bidenről a demokrata párti elnökjelöltről azt az álhírt terjesztették a médiában, hogy "nem megfelelően viselkedett" kiskorú lányokkal.
    

A Marianne című párizsi magazin meginterjúvolta a radikalizmussal, radikális közösségekkel foglalkozó Tristan Mendes France kommunikációs szakembert, a Sorbonne oktatóját, aki szintén a francia politika amerikanizálódásáról beszélt. Ő Barack Obama volt amerikai elnök feleségének példáját hozta fel: Michelle Obamáról ugyanis szintén olyan álhírek terjedtek, miszerint férfinak született volna. A Le Figaro című lap úgy értesült, hogy a francia first lady per indítását tervezi rágalmazói ellen.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com