Madridban nyitotta meg első külföldi irodáját az Alapjogokért Központ

A spanyol fővárosban nyitotta meg első külföldi irodáját a budapesti székhelyű Alapjogokért Központ jogi elemző- és kutatóintézet szerdán."Az a küldetésünk, hogy azon dolgozzunk: országainkban ismét beköszöntsön az aranykor ideje. Ez pedig, meggyőződésem, hogy másképpen nem történhet meg, mint egy úgynevezett jobboldali aranykor megépítésével, amely kellő erőt ad, és felvértez minket arra, hogy megőrizzük a nyugati civilizációnkat" - fogalmazott beszédében Szánthó Miklós főigazgató.
    

Hangsúlyozta: ezeréves történelmük során a magyarok megtanulták, hogy ami ma lehetetlennek tűnik, az holnap már természetes lehet. "Mi, közép-európai népek testközelből élhettük meg, milyen legyőzni egy legyőzhetetlennek tűnő gonoszt, a kommunista totalitarizmust, de mégis sikerült.

És ma talán ugyanilyen lehetetlennek tűnik, hogy legyőzzük a baloldal nemzeteken átívelő ideológiai agymosását, de Magyarországon mégis sikerült" - mondta.
    

Az Alapjogokért központ főigazgatója kiemelte: a magyarok megmutatták, hogy meg tudják védeni a családokat "a demográfiai téllel" és az illegális bevándorlással szemben, a gyermekeket az LMBTQ-lobbival szemben, a zsidó-keresztény hagyományainkat és a józan észt a woke ideológiával szemben. "Mondjuk ki, hogy ellenfeleink, a nyílt társadalom képviselői nap mint nap azon ármánykodnak, hogy alkotmányba foglalják az abortuszt, népszerűsítsék az eutanáziát, és a gyermekeinket veszélyes ökokarbonlábnyomként állítsák be, de még saját országaikat is véres háborúba sodornák. Ez nem más, barátaim, mint a halál kultúrája, és keresztény emberként kötelességünk ennek megálljt parancsolnunk" - jelentette ki.
   

Szánthó Miklós beszélt arról, hogy áprilisban már harmadik alkalommal rendezik meg a Conservative Political Action Conference (CPAC) Hungary-t, a kontinens jobboldali erőinek legjelentősebb találkozóját, és arra törekednek, hogy a szövetséget kiterjesszék az ibériai jobboldalra is. "Budapest már egy erős bástya, legyen tehát a jobboldal következő bástyája Madrid. Ezután pedig foglaljuk el Brüsszelt, és amerikai barátainkkal közösen még idén Washingtont is" - zárta beszédét a főigazgató.
    

Az avatóünnepségen köszöntőt mondott Pepa Rodríguez de Millán, a spanyol jobboldali Vox párt parlamenti frakcióvezetője, méltatva Magyarországot, amely szavai szerint az élet védelmét, a családok jólétét és a születéstámogatást helyezte a középpontba. "Magyarország az évek során tudta, hogyan kell csinálni, valósággá váltva azt, ami számunkra ma sajnos csak elmélet vagy nagy vágy" - fogalmazott.
    

Példaként említette a négy vagy többgyermekes anyák adókedvezményét, a házasságkötések számának növekedését és az abortuszok számának csökkenését. "Apránként, elszántsággal és meggyőződéssel a halál kultúrája véget ér, és az élet kultúráját lesz uralkodó" - tette hozzá. Mint mondta, az Alapjogokért Központ révén olyan szoros kapcsolat fenntartása vált lehetővé, amely mindkét ország, valamint Európa és az egész Iberoszféra javára válik.
    

"Mindannyiunkat megrágalmazott a sajtó, a baloldal, és az európai bürokraták is, akik nem szeretik az országok szuverenitását. De nincs annál egészségesebb, mint megvédeni azt, ami a sajátunk: az életet, a családokat és a nemzetet, amelyet bomlasztó és ellenséges ideológiák fenyegetnek" - jelentette ki a politikus.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com