Magamat láttam meghalni

Andrew és Christopher Watson egypetéjű ikrek, akiket nemcsak külsejük, hanem kedvelt tevékenységeik hasonlósága miatt sem lehetett megkülönböztetni.

Amikor azonban mindössze 16 évesek voltak, szörnyű autóbalesetbe kerültek, Cristopher mély kómába zuhant, és az orvosok hosszú éveken át mesterségesen benne is tartották őt. Aztán 2009-ben, három évvel a baleset után Andrew, mint a legjobb személy, aki testvérét képviselheti, meghozta a szörnyű döntést, és elengedte testvérét. Andrew most 23 éves, és nemrégiben volt képes újra a nyilvánosság előtt beszélni a történtekről. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy feldolgozza a történteket.

Chris és Andrew Watson: Chris agyműködése ekkor még pozitív volt (c) Les Wilson

Édesanyja, Helen és idősebb nővére, Emma teljes támogatásával Andrew a legfelsőbb bíróságig ment, hogy kérvényezze a testvérét kómában tartó eszközök végleges leállítását. Két év után, amikor minden tesztet véglegesen lefuttattak, elfogadták a kérést, és Christopher 2010. december 7-én békében távozott el.

"Minden alkalommal, amikor Christ láttam, úgy hatott, mintha tükörbe néznék és magamat látnám," mondta. "Olyan volt, mintha magamat láttam volna meghalni. De ha én feküdtem volna a helyében, tudom, hogy ugyanezt szerettem volna, hogy tegye velem."

"Üresnek érzem magamat nélküle, mintha egy részemet elvesztettem volna, de azzal, ahogy távozott, mintha az ő személyiségjegyei hozzám kerültek volna anélkül, hogy felfedeztem volna. Úgy tűnik, éppen úgy járok, úgy köhögök és nevetek, mint ő. Így aztán úgy kell élnem, hogy mindkettőnk nevében éljek."

Andrew és Chris Watson Emmával, a nővérükkel (c) Les Wilson

Andrew és Christopher a Kingham Hill School kollégiumában laktak. Szüleik abban az időben váltak el, és a fiúk nehéz időszakot éltek meg. A baleset hétvégéjén rokonoknál töltötték szabadidejüket. A család egyik barátja, Alastair Godfrey, aki akkor 19 éves volt, felajánlotta, hogy visszaviszi a fiúkat és egy másik iskolás lányt, Hannah Jenkinst az iskolába április 30-án.

Jenkins előre ült Alastair Renault Cliójában, míg a fiúk hátul voltak: Andrew bekötötte magát, de Chris nem. A szűk hegyi utakon mentek, és már közel jártak az iskolához, amikor nekiütköztek egy autónak, minthogy Andrew szerint Alastair túl gyorsan hajtott. A másik autóban éppen egy iskolai dolgozó ült. "Emlékszem, hogy fejre fordultunk, és néhány percig én is elvesztettem az eszméletemet. Aztán be akartam szaladni az iskolába, hogy segítséget hívjak, de ahogy az úton haladtam, körülbelül 15 méterre az autótól megpillantottam Christ. Lélegzett, de nagyon gyengén."

"Sokkban voltam, és nem tudtam elképzelni, hogy is került oda. Csak később értettem meg, hogy kirepült az autóból."

"Őt és Alastairt, aki még aznap este tragikusan elhunyt, a mentők vitték el. Egy másik mentőben elvitték Hannah-t is, aki szerencsére nem sérült meg túlzottan, és engem is a Gloucestershire Royal Hospitalba. Nekem belső zúzódásaim voltak, de Christ Bristolba szállították. Édesanyám mondta egy hét után, hogy nincs jó helyzetben, így elmentünk meglátogatni."

"Az első alkalommal, amikor megláttam, nem tudtam mellette maradni öt percnél többet," mondta, majd hozzátette: "Nem hiszem, hogy sokan tudják, milyen érzés lehet az ikertestvéredet ilyen állapotban látni."

Andrew hosszan mesélt még a Daily Mailnek az esetről, és arról, hogy Chris egy darabig apró reakciókat mutatott bizonyos ingerek után, de miután az orvosok a megrepedt gyomrán végeztek műtétet, a tesztek zéró agyműködést állapítottak meg. Andrew, a a nővére és az édesanyja orvosokkal találkoztak, akik elmondták, hogy a lehetőségek között van a tápanyagellátás megszüntetése. Andrew komolyan elgondolkozott rajta. "Szívszaggató volt ilyen állapotban látni Christ," mondta. "Nem tudott kommunikálni sem, és ilyen életet senkinek sem szabadna élnie."

"Végül az egész család úgy döntött, hogy aláírják a lehetőséget, és ezzel átadtuk Chris életét a természetnek. Nagyon nehéz volt rábeszélni magamat arra, hogy ne érzelmi alapokon döntsek. Chris helyett kellett gondolkoznom és döntenem, minthogy ezekre ő nem volt képes."

Andrew és Chris Watson négyéves korukban (c) Les Wilson

2010 novemberében a bíróság elfogadta a tápanyagellátás megszüntetésének kérvényét, de a család ekkor új problémába ütközött. Egy ápolási osztályon Chrisnél dolgozó hölgy nem akarta engedélyezni, hogy az ő osztályán történjen ez az eset, minthogy nem is értett egyet a döntéssel. Így a család egy másik kórházat választott. "Még tíz napig életben volt ott," mesélte Andrew. "December 7-én a korai órákban aztán elment. Édesanyám ment be hozzá először, míg én az ajtón kívülről láttam őt meg. Olyan volt, mintha egy óriási kő maga alá temetett volna..."