Magyar állami kitüntetést adtak át a magyar-horvát kisebbségi vegyes bizottság horvát társelnökének Zágrábban

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetés adott át Demcsák Csaba zágrábi magyar nagykövet Zvonko Milas államtitkárnak, a Határon Túli Horvátok Hivatala elnökének, a magyar-horvát kisebbségi vegyes bizottság horvát társelnökének a zágrábi Liszt Intézetben kedden.A nagykövet hangsúlyozta: a magyar állami kitüntetést Novák Katalin köztársasági elnök a magyar-horvát kisebbségi vegyes bizottságban kifejtett eredményes munkája elismeréseként adományozta a testület horvát társelnökének.
    

Demcsák Csaba kiemelte: a magyar és a horvát történelem is úgy alakult, hogy mind a magyar, mind a horvát nemzethez tartozók egy része az anyaország határain kívül él. "Éppen ezért Magyarország és Horvátország nemzetpolitikájának az alappillére, hogy az anyaországban és az azon kívül élő nemzettársakat az egységes magyar, illetve az egységes horvát nemzet részének tekinti" - fogalmazott a nagykövet.
    

Rámutatott: a két ország nemzetpolitikája abban is azonos, hogy meggyőződésük a határon kívül élő nemzetrészekről való gondoskodás, az irántuk érzett és viselt felelősség pedig a nemzet megmaradásának és fejlődésének a záloga. Rusz Radován zágrábi magyar konzul a méltatásában hangsúlyozta: Zvonko Milas nemcsak hivatali kötelességének tekinti a határon túl élő horvátokról való gondoskodás, de valóban szívén is viseli nemzettársai sorsát.
    

"Zvonko Milas egy alkalommal úgy nyilatkozott a külhoni horvátokról, hogy ők Horvátországgal együtt sírnak, nevetnek és örülnek, ünnepelik annak sikereit, és mélyen átérzik az anyaország sorsát, csak éppen fizikailag nincsenek jelen" - idézte az államtitkárt a konzul, aki szerint ez elmondható a magyar nemzetre is, melynek számottevő része él nemzeti kisebbségként a szomszédos országokban, illetve diaszpóraként a világban.
    

Úgy vélte: a saját nemzettársai iránt érzett felelősségre vezethető vissza az a megértő hozzáállás, melyet Zvonko Milas tanúsít akkor, amikor Magyarország tesz lépéseket a határon túl élő magyar nemzetrészek érdekében. Zvonko Milas kivételes megtiszteltetésnek nevezte az állami kitüntetést, amely szerinte egyben erős motivációt is jelent számára a két kisebbség és a két ország érdekében végzett munka folytatásában. Köszönetet mondott a nagykövetségnek a díjátadó ünnepély megszervezésért, amelyen kollégái és családtagjai is részt vehettek.
    

Zvonko Milas 2017 óta a magyar-horvát kisebbségi vegyesbizottság horvát társelnökeke, és ez idő alatt eredményes partneri együttműködést alakított ki Kalmár Ferenc magyar társelnökkel, aki maga is részt vett a rendezvényen. A horvát államtitkárnak nagy szerepe volt abban, hogy a magyar-horvát kisebbségi vegyes bizottság munkáját európai jó gyakorlatként mutathatták be Bécsben az EBESZ rendezvényein, továbbá az Európa Tanács magyar elnöksége alatt, melynek egyik kiemelt témája éppen a nemzeti kisebbségek védelme és jogainak előmozdítása volt - hangzott el a méltatásban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com