Magyar kisebbségi képviselő: "manipulálnak a választói névjegyzékkel"

Manipulálnak a választói névjegyzékkel a horvátországi parlamenti választások kimenetelének befolyásolása érdekében - jelentette ki Juhász Sándor magyar kisebbségi képviselő kedden, a kisebbségek parlamenti képviselői csoportjának sajtótájékoztatóján Zágrábban.

A magyar képviselő azt állítja: horvát és roma nemzetiségű állampolgárok pénzért magyarnak vallják magukat, hogy a magyar listára szavazhassanak vasárnap az előre hozott parlamenti választásokon.

Nemzeti Választási Bizottság

Juhász Sándor, a Magyar Egyesületek Szövetségének (HMSZ) jelöltje és elnöke, a Szociáldemokrata Párt (SDP) tagja, a párt pélmonostori szervezetének alelnöke. Szerinte ezt a gyakorlatot a rivális magyar szervezet, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) folytatja.

"364 új magyar nemzetiségű választópolgár van Eszék-Baranya megyében, akik a novemberi választásokon nem léteztek" - mondta Juhász Sándor. Úgy vélte, hogy a választások után ezek az emberek újra horvátnak vagy romának vallják majd magukat.

A feltételezett nemzetiségváltásról korábban Veljko Kajtazi roma kisebbségi képviselő úgy nyilatkozott: "Baranyában a romák néhány száz kunáért (pár ezer forintért) megváltoztatják nemzetiségüket".

Juhász azt kérte a horvát parlamenttől, hogy szigorítsa a törvényt, amely alapján az állampolgárok nemzeti hovatartozásukról nyilatkoznak, továbbá azt, hogy a kisebbségi parlamenti képviselők a jövőben csak a kisebbségi képviselői csoport tagjai lehessenek.

A magyar politikus szerint a jobboldali Horvát Demokratikus Közösségnek (HDZ) az az érdeke, hogy Jankovics Róbert, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) jelöltje nyerje meg a szeptember 11-i választásokat.

Jankovics Róbert az MTI-nek telefonon elmondta: nem tud a fent említett üzelmekről. Hangsúlyozta, hogy ő pártonkívüli, míg Juhász Sándor a Szociáldemokrata Párt tagja. "Ahhoz, hogy egy horvát nemzetiségű állampolgár valamiért magyarnak vallja magát, egy erős horvát pártra van szükség a háttérben, amely meg tudja őt győzni erről; nekem nincs ilyen hátterem" - szögezte le.

Jankovics úgy vélte: a szociáldemokraták érdeke az, hogy Juhász nyerjen a választásokon, hisz tavaly a választások után elsőként állt ki az SDP mellett.

A horvátországi magyarságnak törvényesen garantált kisebbségi képviselői helyért folyó küzdelemben a tavaly novemberi parlamenti választásokon Juhász Sándor, a MESZ jelöltje a szavazatok 50,24 százalékát (2218 szavazatot), míg Jankovics Róbert, a HMDK jelöltje a szavazatok 49,76 százalékát (2198 szavazatot) szerezte meg.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com