Magyar Levente: Magyarország igyekszik megadni mindazt a segítséget, amire az ukrán népnek szüksége van

Sterr Attila, az MTI tudósítója jelenti: Magyarország mind a saját területén, mind Ukrajnában igyekszik megadni azt a segítséget, amire az ukrán nép rászorul ebben a nehéz helyzetben - jelentette ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a magyar-ukrán határ mellett fekvő Tiszasalamonban, ahol átadta az ukrán partnereknek azt a 34 helyközi autóbuszt, amelyet a Volánbusz Zrt. ajánlott fel a háborús károkat elszenvedett régiók számára.Hozzátette, hogy Magyarország természetesen Kárpátalján van jelen a leginkább, de az utóbbi hónapokban jelenléte Ukrajna távolabbi vidékein is fokozódott. Szavai szerint a háború napról napra újabb borzalmakat produkál, most pedig "a gátszakadás miatt humanitárius katasztrófa állt elő".
    

Az ukrán nép barátjaként "folyamatosan készen kell állnunk arra, hogy mindig a legrugalmasabban, a leghatékonyabban és gyorsan tudjunk reagálni" - jelentette ki Magyar Levente. Közölte, hogy ukrán partnerei, Julija Hrisina kormánypárti parlamenti képviselő, az ukrán Legfelsőbb Tanács Oktatási, Tudományos és Innovációs Bizottság felsőoktatási albizottságának elnöke és Viktor Mikita, Kárpátalja megye katonai közigazgatásának elnöke korábban jelezték, hogy a háborús károkat elszenvedett térségekben autóbuszokra van a legnagyobb szükség, ami a Herszon környéki gátszakadás miatt azóta még inkább fokozódott.
    

A magyar államtitkár azt kívánta Ukrajnának és az ukrán népnek, hogy "minél hamarabb olyan ügyekkel tudjunk foglalkozni, amelyek már nem a háborúhoz kapcsolódnak", de amíg tart a háború, "természetesen a segítségre fókuszálunk" - húzta alá. Hozzátette, hogy Lázár János építési és közlekedési miniszter azonnal reagált a felmerült igényre, és így a Volánbusz Zrt. közreműködésével rövid időn belül összeállt a most átadott támogatás.
   

A kahovkai vízerőmű gátjának lerombolása miatt kialakult ökológiai katasztrófa következményeinek elhárításába azonnal bekapcsolódott a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet. Lehel László elnök-igazgató elmondta, hogy az első húsztonnás segélyszállítmány már eljutott a térségbe, Az első napokban 50 millió forint értékben szállítanak humanitárius segélyt, amelynek tartalmát egyeztetik a helyi hatóságokkal.
    

Viktor Mikita megköszönte Magyarország újabb adományát, és aláhúzta, hogy a harcok által érintett területeken komoly károkat szenvedett a közlekedési infrastruktúra, azonban most Herszonra irányul a fő figyelem, ahol az áradás miatt több tízezer embert kell evakuálni. A térségbe eredetileg négy járművet irányítottak volna, de a gátszakadás miatt át kell csoportosítani a buszokat.
    

Volodimir Csubirko, Kárpátalja megye tanácsának elnöke emlékeztetett arra, hogy Magyarország a háború első napjától segíti Ukrajnát. A jelenlegi nehéz helyzet ellenére Kárpátalján folytatódnak a közös fejlesztések, ezen belül befejezéséhez közeledik a makkosjánosi hulladékfeldolgozó üzem építése - emelte ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com