Magyar nap lesz a török állami televízióban március 15-én

Tematikus napon mutatja be Magyarországot a török állami televízió (TRT) március 15-én, a műsorfolyamban a török nézők megismerkedhetnek a két nép közös hagyományai mellett a gazdasági és kulturális kapcsolatokkal, valamint Bartók Béla munkásságával is.Siklósi BeatrixSiklósi Beatrix, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) főszerkesztője az MTI-nek felidézte, hogy a magyar közmédiában október 29-én, Törökország nemzeti ünnepén rendeztek török tematikus napot.
A főszerkesztő kiemelte, hogy a tematikus adásokat kölcsönösen a két ország számára fontos nemzeti ünnepeken rendezték és rendezik.

Október 29-én ünnepelték Törökországban a köztársasággá válás 91. évfordulóját, a törökországi magyar napot pedig az 1848/49-es szabadságharc 167. évfordulóján tartják meg.
A tematikus napokat annak az együttműködésnek a keretében rendezik meg, amelyről még 2013 decemberében állapodott meg a magyar és a török közmédia vezetője.

A törökországi magyar napon sok Magyarországgal kapcsolatos dologgal ismerkedhetnek majd meg a TRT nézői. Siklósi Beatrix beszámolt arról, hogy a török köztelevízió egyik stábja már járt is Magyarországon. Fogadta őket Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója és biztosította őket arról, hogy minden segítséget megadnak számukra.

A Magyarországot bemutató tematikus napon a Bartók Béláról készülő portréfilmből is láthatnak részleteket a török nézők. Emellett több más műsorban is bemutatják Magyarországot, a közös történelmi hagyományokat, a kétoldalú kapcsolatokat gazdasági, oktatási és kulturális téren, ezek részleteiről azonban még folynak az egyeztetések - tette hozzá a főszerkesztő.

Siklósi Beatrix kiemelte, hogy az októberi török tematikus nap nagy sikerrel zajlott le az MTVA televíziós és rádiós csatornáin, számos pozitív visszajelzést kaptak, ezért bíznak abban, hogy a törökországi magyar nap is hasonló érdeklődést vált majd ki az ottani nézők körében.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com