Magyarország és Románia egymásra utaltságára figyelmeztetett Balog Zoltán Brassóban (2. rész)

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: A magyar közösségek és a magyar iskolák helyzetére közösen kell megoldást találni, mert a jövőben a két ország egymásra lesz utalva - hangoztatta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szombaton Brassóban, a romániai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségén.Rámutatott: Erdély és a benne élő népek közössége nem zsákmány, sorsközösségben élő nemzeteinek közösen kell itt élhető jövőt építeniük. "Vannak, akik száz éve véget ért csatákat akarnak folytatni, pedig ez már a 21. század. Új idők, új csaták jönnek, új közös veszélyeknek kell együtt ellenállnunk" -  jelentette ki a miniszter.

    
A marosvásárhelyi iskolaügyre utalva leszögezte: a magyar kormány tiltakozása nem valamiféle erőjátszma vagy "felesleges keménykedés", mert a magyarságot Erdély elmúlt száz esztendeje arra tanította, hogy amikor a templom és az iskola veszélybe kerül, akkor a közösség létezése kerül veszélybe.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Megjegyezte, hogy míg Romániában a kétségbeesett helyzetbe került marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumért aggódig a magyarság, Magyarországon egymás után nyílnak meg a nemzetiségi, köztük a román tannyelvű iskolák.
    

A brassói magyar evangélikus-lutheránus templomban szervezett ünnepségen Balog Zoltán beszámolt arról, hogy a magyar kormány egyre bővülő támogatási rendszerekkel segíti a magyar kultúra átörökítését és újrateremtését a Kárpát-medencében. Példaként a "magyar Erasmusként" emlegetett Makovecz-ösztöndíjakat említette, amely 9 határon túli és 19 anyaországi magyar felsőoktatási intézmény bevonásával teszi lehetővé, hogy több száz hallgató látogassa egymás egyetemeit.
    

A Határtalanul programban az utóbbi években több mint 144 ezer magyarországi diák látogathatott el állami támogatással határon túli magyar közösségekhez. A magyar kormány 7-7,5 milliárd forintot szán a romániai magyar óvodák építésére, illetve felújítására, jövő évtől kezdődően pedig Magyarország a külföldi lakhellyel rendelkező magyar állampolgárokra is kiterjeszti az anyasági támogatást és babakötvényt - sorolta az emberi erőforrások minisztere.
    

Vezető pedagógusaihoz intézett felhívása révén Balog Zoltán arra bátorította az erdélyi magyarokat, mind Romániában, mind magyar állampolgárokként éljenek jogaikkal, egyebek mellett éljenek választójogukkal is. Potápi Árpád, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára beszédében úgy értékelte: a - Bolyai Farkas Gimnázium ernyője alá besorolt, de önálló jogi személyiség nélkül maradt - marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ügyében ideiglenes megoldás született, a magyar közösség azonban nem tűrheti el jogai sárba tiprását.
   

"Megvédjük a marosvásárhelyi katolikus iskolát, megvédjük a magyar iskolákat Erdélyben, Kárpátalján, bárhol a világban, ahol veszély fenyegeti őket" - hangoztatta a nemzetpolitikai államtitkár. A romániai magyar iskolák tanévnyitóján Adorjáni Dezső Zoltán erdélyi evangélikus püspök közösségeik "iránymutatóiként" köszöntötte a tanítókat és tanárokat. Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke a pedagógustársadalom elismerését és szolidaritását tolmácsolta a gyermekeik iskolájáért küzdő marosvásárhelyi szülőknek, és arra figyelmeztette a pártokat, hogy az erdélyi magyar oktatásügyben nincs helye a széthúzásnak, hiszen iskoláitól függ a közösség jövője.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

http://ujhazak.com