Magyarország washingtoni nagykövetségén a védelmi iparról rendeztek fórumot magyar és amerikai részvétellel

A védelmi ipar számos amerikai és magyar vállalkozásának képviselője részvételével rendeztek szakmai fórumot Magyarország washingtoni nagykövetségén.A Védelmi ipar egy új korszakban: Közép-Európa és az Egyesült Államok szempontjai címet viselő eszmecserét az amerikai Claremont Institute politikai elemzőközpont, valamint a magyar Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány gondozásában tartották washingtoni idő szerint kedden.

Az esemény házigazdájaként Takács Szabolcs nagykövet rámutatott arra a szoros együttműködésre, amely a washingtoni magyar külképviselet és a Claremont Institute között régóta létezik.

A diplomata a többi között hangsúlyozta, hogy Donald Trump elnöksége az Egyesült Államokban friss lendületet adott a magyar-amerikai kapcsolatoknak, már az elmúlt hónapokban is pozitív fejleményekkel.

Kijelentette, hogy Magyarország osztja a jelenlegi amerikai adminisztráció "béke az erő által" alapú külpolitikai megközelítését, amelynek révén a Donald Trump elnök próbál a világ számos pontján konfliktusokat lezárni. A nagykövet kiemelte, hogy Magyarország számára a béke Ukrajnában különösen fontos, és Donald Trump hatalomra kerülésével elérhető közelségbe került.

A diplomata arról is beszélt, hogy az Egyesült Államok integráns részt vállal a magyar védelmi modernizációban. Ennek elemei között említette az Egyesült Államoktól és Norvégiától beszerzett NASAMS légvédelmi rendszereket és a hozzá kapcsolódó AMRAAM rakétákat, összesen 1,1 milliárd dollár értékben.

Magyarországon a közelmúltban álltak szolgálatba az Egyesült Államokból érkezett, különleges műveletekre szolgáló folyami járőrhajók (Special Operations Craft-Riverine), ehhez kapcsolódott a Dunán tartott közös gyakorlat is - mondta Takács Szabolcs.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

http://ujhazak.com