Magyarországról elhurcolt kora újkori zsidó vallási nyomtatványt adtak vissza az amerikai hatóságok

Magyarországról elhurcolt nagy értékű, kora újkori zsidó vallási nyomtatványt adtak vissza magyar tulajdonba az amerikai hatóságok képviselői New Yorkban szerdán.A Di Gara-szöveget a magyar főkonzulátuson tartott ceremónián Jay Clayton, New York déli kerületének új szövetségi ügyésze adta át Balázs Gábornak, a budapesti Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem rektorának.

Az ünnepségen Takács Szabolcs, Magyarország nagykövete a kormány nevében mondott köszönetet az elkötelezettségért, ami a dokumentum visszajuttatásához vezetett, és ami egyben aláhúzza a határon átnyúló együttműködés tartós erejét.

A diplomata rámutatott, hogy a mintegy 500 éves könyv visszajuttatása számos intézmény összefogásának és sok szakember közös munkájának eredménye, jogászoké, tudósoké, valamint kormányzati tisztségviselőké Magyarországon és az Egyesült Államokban, akik egyaránt meggyőződéssel osztották azt a véleményt, hogy "a történelmi igazságnak érvényt kell szerezni, kulturális emlékezet pedig nem veszhet el".

A Di Gara-szöveg a 16. századból származik nevét a készítőről, Giovanni Di Gara velencei héber könyvnyomtatóról kapta. A két részből álló kiadványt a 19. században egy olasz rabbi, Lelio Della Torre vásárolta meg, majd 1877-ben a budapesti Rabbiképző tulajdonába került. 1944-ben a náci megszállás idején az oktatási intézményt kifosztották, a dokumentumnak pedig nyoma veszett.

2023 márciusában a magyar hatóságok egy ritka könyvekkel foglakozó internetes aukciós oldalon figyeltek fel a könyvre, amelyet 19 ezer dollárért árultak. A New York-i tulajdonos arról számolt be, hogy 1980-ban vásárolta az iratot, amelynek lopott eredetéről nem volt tudomása. Az amerikai hatóságok - a szövetségi belbiztonsági minisztérium közreműködésével - a lopott tárgyat lefoglalták, majd egy bíróság jóváhagyta, hogy az 81 év után visszakerüljön magyar tulajdonba.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com