Magzatelhajtásért 20 év börtönt kapott egy indiai nő

Egy indiai nőt a bíróság 20 év börtönre ítélt magzatelhajtás bűne miatt. Az indianai ügyészség szerint a nő a felelős a 23-24 hetes magzatának halála miatt. – írja az NBC News.


A hírre több civil szervezet felháborodását fejezte ki.

A 33 éves Purvi Patelt még 2013 nyarán tartóztatták le, mikor súlyos vérzés miatt kórházba került.

Ott vallotta be, hogy elvetélt és a magzatot - aki másodpercek alatt meghalt - a kukába dobta.


7316449_G

A védői érvei szerint Patel azért tette mindezt, mert konzervatív hindu családból származik, ami köztudottan elítéli a házasságon kívüli nemi életet.

A nőnek ezért titkolnia kellett a terhességét. Az ügyészség ezzel szemben azzal érvelt, hogy a nő élő babát szült, akit magára hagyott és a 23-24 hetes magzat emiatt meghalt.

7316450_G

Állítólag még az interneten is rendelt magzatelhajtó szereket, de az orvosi vizsgálatok szerint nem alkalmazta ezeket.

Purvi Patel az első olyan nő, akit magzatelhajtás miatt börtönre ítéltek Indiana államban.

Korábban már egy kínai származású amerikai nő is 1 évig őrizetben volt. A nő depresszió miatt akart öngyilkosságot elkövetni, de túlélte, a magzata viszont elvetélt. Őellene az eljárást végül megszüntették.

Forrás: hír24

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com