Majdnem 400 ezer ukrán menekült kapott különleges védettségi vízumot Csehországban

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Több mint 398 ezer ukrán menekült kapott csütörtökig különleges védettségi vízumot Csehországban - közölte pénteken a Twitteren a cseh belügyminisztérium.Az egy évre szóló különleges vízum alapján az ideiglenesen Csehországban tartózkodó ukrán állampolgárok jogosultságot szereznek az állami szociális ellátásokra, az egészségügyi rendszer igénybevételére, a munkavállalásra és az oktatási rendszer használatára.
    

Az ukrajnai menekültek közül 370 ezren már bejelentkeztek az idegenrendészeten is, ahol ideiglenes személyi okmányokat kaptak. A minisztérium kimutatása szerint a felnőtt ukrajnai menekültek 71,5 százaléka nő, 28,5 százaléka pedig férfi. A ténylegesen Csehországban tartózkodó ukrán menekültek pontos száma nem ismert, a hatósági becslések szerint jelenleg már meghaladja a 300 ezret. Mintegy százezer menekült ugyanakkor részben visszatért Ukrajnába, részben Nyugatra távozott.
    

A szeptemberben kezdődő új iskolai évre a cseh általános iskolákba eddig mintegy 40 ezer ukrán iskolaköteles gyermek iratkozott be, 30 ezerrel kevesebb, mint ahány gyermeket az illetékes regionális közigazgatási szervek nyilvántartanak - közölte a héten Martin Kuba dél-csehországi regionális elöljáró, a Régiók Szövetségének elnöke.
    

Marian Jurecka munkaügyi és népjóléti miniszter a héten elmondta, hogy az Ukrajna elleni orosz invázió februári kezdete óta eddig 92 ezer ukrajnai menekült vállalt munkát Csehországban. Közlése szerint az ukránok többnyire a hosszabb ideje szabad állásokat töltik be. A prágai sajtóban megjelent becslések szerint a Csehországban tartózkodó ukrajnai menekültek legalább kétharmada azzal számol, hogy hosszabb ideig marad vagy letelepszik Csehországban.  


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

http://ujhazak.com