Majdnem mindenhol a Szerb Haladó Párt győzött a szerbiai önkormányzati választásokon, három települést vezetnek továbbra is magyarok

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Négy települést kivéve mindenhol a Szerb Haladó Párt nyerte meg a vasárnap tartott önkormányzati választásokat Szerbiában, három helyen - Topolyán, Magyarkanizsán és Zentán -  a Vajdasági Magyar Szövetség szerezte meg a legtöbb szavazatot, míg a délnyugat-szerbiai Tutinban egy bosnyák párt győzött.Annak ellenére, hogy az önkormányzati választásokat a baloldali ellenzék követelésére tartották meg néhány hónappal korábban, mint hogy lejárt volna a helyi vezetések megbízatási ideje, számos helyen éppen az ellenzék nem indított jelölteket. Így történt Belgrádban is, ahol a december 17-i választás után nem sikerült megalakulnia a városi közgyűlésnek, ugyanis egyik párt sem tudta biztosítani a kellő többséget. A megismételt választásokon a Szerb Haladó Párt (SNS) sokkal jobban szerepelt, mint fél évvel ezelőtt.

Koalíciós partnereivel decemberben 54 helyet tudott volna biztosítani a 110 tagú közgyűlésben, az előzetes eredmények szerint most várhatóan 63 helye lesz, és a fővárost továbbra is Aleksandar Sapic fogja vezetni polgármesterként.
    

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) 23 vajdasági, magyarok lakta településen indult önállóan. Pásztor Bálint pártelnök korábban közölte, a VMSZ célja, hogy megtartsa azt a három települést - Topolyát, Magyarkanizsát és Zentát -, amelyet a korábbi években is ez a párt vezetett. Az előzetes eredmények szerint ez sikerült, amit a választásokat követő, vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján Pásztor Bálint is megerősített.
    

A politikus megköszönte a választópolgárok támogatását, valamint mindazok munkáját, akik az utóbbi időszakban azon dolgoztak, hogy a párt minél jobb eredményt érjen el. "Ami az eredményeket illeti, úgy tudnám összefoglalni az eredményeket, hogy talpon maradtunk. Talpon maradt a Vajdasági Magyar Szövetség, talpon maradt politikai értelemben a vajdasági magyar közösség is, hiszen három önkormányzatban győzni tudtunk" - húzta alá. Hozzátette: a többi észak-vajdasági településen a VMSZ a második számú politikai erő az SNS után.


"Mindenhol folytatjuk az együttműködést a Szerb Haladó Párttal, hiszen ennek a két pártnak stratégiai szövetsége működik ebben az országban, ugyanúgy, ahogy a Vajdasági Magyar Szövetség magyarországi szövetségese a Fidesz, úgy a szerbiai szövetségese a Szerb Haladó Párt, azt gondoljuk, hogy ez a koalíció jó eredményeket hozott az elmúlt tíz évben, és mindenhol folytatni fogjuk ezt az együttműködést" - közölte.
    

Szabadkát az utóbbi években az SNS és a VMSZ koalíciója vezette, és a bejelentések szerint ez ezúttal is így lesz. A vasárnapi voksoláson az előzetes eredmények szerint a Szerb Haladó Párt a voksok 51 százalékát szerezte meg, míg a Vajdasági Magyar Szövetségre a választópolgárok 27 százaléka adta a voksát. A baloldali ellenzék, Szabadka az erőszak ellen nevű listája a voksok 15 százalékát szerezte meg, míg a horvát kisebbségre a lakosság 4 százaléka szavazott.
    

Az önkormányzati választások végleges eredményeit az urnazárást követő 96 órán belül közlik, míg a helyi közgyűléseknek a végleges eredmények kihirdetését követően 30 napon belül kell felállniuk.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com