Május 1. - Marine Le Pen beszédét előbb az apja, majd a Femen is megzavarta Párizsban

Miközben a megosztott francia szakszervezetek külön-külön ünnepeltek a május elsejei felvonulásokon, a szélsőjobboldali Nemzeti Front hagyományos párizsi nagygyűlésén a pártelnök Marine Le Pen beszédét először apja, a pártalapító Jean-Marie Le Pen, majd a Femen nőjogi szervezet aktivistái is megzavarták pénteken.

marine le penA pártelnök apja, a 86 éves pártalapító, aki lányával köztudottan nincsen beszélő viszonyban, felment a színpadra és megállt a pulpitus előtt, ahol Marine Le Pen éppen a beszédéhez készülődött.

Jean-Marie Le Pen rá sem nézett a lányára - aki kényszeredett mosollyal szándékosan a jegyzeteibe bújt -, győzelemre emelte a kezét, és perceken át ünnepeltette magát a tömeggel.

Aztán lement a színpadról, beült egy gépkocsiba és elhajtott a helyszínről, a lánya beszédét nem hallgatta meg.

A Nemzeti Frontot 2011 óta vezető Marine Le Pen és apja között több mint egy hónapja tart a nyílt háborúskodás. A pártelnök úgy véli, hogy apja a gázkamrákat bagatellizáló véleményének ismételgetésével és Philippe Pétain, a II. világháború idején a nácikkal kollaboráló francia rendszer vezetőjének méltatásával keresztülhúzza azon erőfeszítéseit, hogy a pártból fősodorbeli erőt kovácsoljon.

Ezért megtiltotta a tiszteletbeli elnöknek, hogy a hagyományos május 1-i nagygyűlésen, amelyet egyébként Jean-Marie Le Pen honosított meg, szót kapjon a színpadon. A pártalapító még tavaly is tartott itt beszédet.

Apja legutóbbi megszólalásait Marine Le Pen korábban provokációknak és politikai öngyilkosságnak minősítette, majd fegyelmi eljárást indított a pártalapító ellen.

A Jean-Marie Le Pen elleni esetleges szankciókról hétfőn dönt a Nemzeti Front vezetősége. Elemezők szerint nem várható a pártban még mindig népszerű politikus kizárása a Nemzeti Frontból, de elképzelhető, hogy megvonják tőle a tiszteletbeli elnöki címet.

Miután Marine Le Pen belekezdett a beszédébe pénteken a párizsi Opera előtti téren, három félmeztelen nő a testén Heil Le Pen felirattal, kezében megafonnal megjelent egy erkélyen. A három aktivista a náci Harmadik Birodalmat megidéző nagy vörös zászlókat engedett le az erkélyről és náci karlendítéssel üdvözölte a huhogó tömeget, mielőtt a Nemzeti Front biztonsági szolgálatához tartozó emberek erővel eltávolították őket onnan.

"Ezen a május 1-jén csak meglepetések történnek" - mondta a szélsőjobboldali politikus, aki kénytelen volt tíz percre megszakítani a beszédét.

A Femen-aktivisták egyébként már délelőtt is megzavarták a Nemzeti Front felvonulását, amelyet szintén a családi viszály határozott meg.

Két fedetlen keblű nő akkor tűnt fel a tömegben, amikor Marine Le Pen koszorút helyezett el Jeanne d'Arc szobránál, aki a szélsőjobboldali párt jelképe. Őket is eltávolították a helyszínről, ahol ezután Jean-Marie Le Pen, aki a tömeg végén vonult, egyedül helyezett el egy csokrot. Tavaly még együtt koszorúzott apja és lánya.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com