Május 26-án már kora este lesz eredmény-előrejelzés

A májusi európai parlamenti (EP-) választás négynapos intervallumának utolsó napján, május 26-án már este 6 órától exit poll eredményekről ad tájékoztatást az EP, még azelőtt, hogy a hivatalos adatokat a tagországokban közzétennék.Az EP tagjainak megválasztása május 26-én este 11 órakor ér véget, amikor Olaszországban is bezárnak az utolsó szavazókörök; addig a tagállami hatóságok nem közölhetik a részeredményeket. Az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája hétfőn az MTI-vel azt közölte, az európai választási folyamat átláthatóságának fokozása, a közvélemény és a média lehető leggyorsabb és legátfogóbb tájékoztatása érdekében idén a korábbiaknál hamarabb lesznek majd előrejelzések.


A szavazás utolsó napján, vasárnap már 18 órától közöl az EP a választók megkérdezésén alapuló, országonkénti előrejelzéseket azokból a tagállamokból, ahol már lezárult a szavazás. Az EP teljes összetételére vonatkozó első előrejelzést pedig 20 óra után adják ki. Azokban a tagállamokban, ahol 20 órakor még tart a voksolás, erre a célra a választás előtti legutolsó felméréseket veszik alapul. Hivatalos eredmények azután várhatóak, hogy az utolsó szavazóhelyiség is bezárt minden tagállamban.

    
Az adatokat egy külön erre a célra létrehozott internetes honlapon teszik közzé, amely április első napjától lesz elérhető, akkor még a korábbi választások összehasonlító adataival. Az Európai Parlament a Kantar Public közvélemény-kutató intézettel együttműködve az uniós országok aktuális közvélemény-kutatásai alapján már a voksolás előtt előbb kétheti, májustól pedig heti rendszerességgel közöl felméréseket a választások eredményeiről és a parlamenti helyek elosztásáról.
    

Öt évvel ezelőtt a szavazás négynapos intervallumának utolsó napján 21 órakor tette közzé az EP az első, európai szintű részvételi adatokra vonatkozó becsléseket, és miután az összes szavazókör bezárt, 22 óra után közzétették az első összeurópai mandátumbecslést a tagállami exit pollok alapján.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com