Malala a meglőtt pakisztáni lány, és Angelina Jolie szép története

A történet szerint ismerjük Malala sorsát, akit a tálibok fejbe lőtték, mert a lány iskolába járt.


Malala Yousafzai Angelina Jolie-val összefogva milliókat gyűjtött egy alapítványon keresztül az éhező pakisztáni lányok megsegítésére, akiknek esélye sem lett volna, hogy meg tanuljanak írni, és olvasni.

malala

Malala tizenöt éves volt, amikor októberben tálib terroristák akartak végezni vele azért, mert lányként iskolába merészelt járni. A kis hölgy szerencséjére egy birminghami kórházban kötött ki, ahol hónapokig kezelték, míg fel nem épült. Már a lábadozása alatt is dicséretes módon tanulással töltötte idejét.

Felépülése után pakisztáni értelmiségiek segítségével létre hozott egy jótékonysági alapítványt. Az alap kilétét a biztonság kedvéért természetesen homály fedi. Az alapítvány lényege az, hogy a pakisztáni lányokért, és a női jogokért, valamint a megalázott nem taníttatásáért kiáll. 

arabnőközQO122

Az alapítványt nagy lelkesedéssel támogatja Angelina Jolie világhírű filmcsillag is. Összefogva a hős kislánnyal már tíz millió forintnál is több összeget sikerült összegyűjteni, ami Pakisztánban horribilis összegnek számít.

"Összesen negyven öt és tizenkét év közötti lány és családja kap támogatást az alapítvány pénzéből. Ez azt jelenti, hogy a lányok egy biztonságos iskolaépületben tanulhatnak, teljes ellátást kapnak, és a szüleik is részesülnek anyagi támogatásban. Máskülönben ezeknek a lányoknak nem volna esélye sem iskolába járni, hiszen szegény családok sarjaiként napi tíz-tizenkét órát kellene a földeken dolgozniuk" - nyilatkozta Malala, aki immáron már angolul perfektül megtanult beszélni.

Az arab-világ női hőse újra jár iskolába, és még időt fordít arra is, hogy az alapítvány javára továbbra is összegek kerüljenek. Fontos megemlíteni, hogy a befolyt pénzeket a legnagyobb szükségek kielégítésére fordítják. Malala édesapjának segítségét igénybe veszi, aki abban segít, hogy együtt feltérképezzék a harmadik világban, hogy hol van a legnagyobb szükség a segítségre.

pakinőtanulóQO2

(neon)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com