Malawiban a kolerajárvány miatt nem nyitnak ki az iskolák

A malawi hatóságok felfüggesztették az általános és középiskolák újra nyitását az ország két legnagyobb városában az eddig 595 áldozatot követelő kolerajárvány miatt - írta hétfőn a BBC hírportálja.Malawiban tavaly márciusban tört ki a kolerajárvány, azonban csak az utóbbi időben súlyosbodott: szilveszter napján 19-en halt meg a betegségben. A járvány Malawi 28 körzetének szinte mindegyikére kiterjedt.
    

Khumbize Chiponda egészségügyi miniszter elmondta, hogy az iskolák még legalább két hétig zárva maradnak. Hozzátette, a kormányzat sajnálja, ha az utolsó pillanatban hozott döntés fennakadásokat okozott a szülőknek, akik kedden már vitték volna iskolába a gyerekeiket, de kiemelte, hogy az intézkedésre a gyerekek biztonságának érdekében volt szükség.
    

A kolerát a Vibrio cholerae nevű baktérium okozza, a szervezetbe általában szennyezett étellel vagy ivóvízzel kerül. Gyerekeket és felnőtteket egyaránt megbetegíthet, elsősorban súlyos hasmenést okoz. Amennyiben a beteg nem kap megfelelő kezelést, a gyors kiszáradás miatt órákon belül halálos lehet a kór. A hatóságok szerint a most kezdődő esős évszak tovább súlyosbíthatja a járványt, ugyanis a szennyvízzel keveredő árvíz a vízforrásokat is veszélyezteti. A helyzetet tovább nehezíti, hogy a városokban hiányzik a megfelelő vízelvezetés.
    

Az Afrikai Unió közegészségügyi hivatala (Africa Centres for Disease Control) szerint aggasztó az áldozatok számának növekedése, amit annak tulajdonítanak, hogy a betegek nem jutnak időben a megfelelő kezeléshez.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

http://ujhazak.com