Már 2,5 millióan érkeztek Ukrajnából Lengyelországba

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: Már 2,5 millió ember érkezett Lengyelországba Ukrajnából a háború kitörése óta - közölte a lengyel határőrség kedden a Twitteren.Az utóbbi napokban csökkent a határátkelések száma; hétfőn 18,5 ezren jöttek át, ami 17 százalékkal kevesebb, mint előző nap. Ukrajna felé 471 ezren keltek át a határon az ország február 24-i orosz megtámadása óta. Hatósági közlések szerint többségükben ukrán férfiakról volt szó, de akadtak a visszatérők között olyan nők is, akik korábban biztonságos lengyelországi helyre vitték gyereküket, illetve úgy döntöttek: bár háború van, nem akarnak emigrációban élni.
    

Andrzej Duda lengyel elnök múlt hétfőn a nemzetbiztonsági tanács ülésén közölte: a Lengyelországba menekült ukránok közül mintegy 500 ezren továbbutaztak más országokba. A lengyel infrastrukturális tárca e hétfői közleménye szerint az ukrajnai háború kezdete óta 932 vonattal, ezen belül 189 különvonattal szállítottak több mint 326,6 ezer menekültet Lengyelországból Németországba és Csehországba.
    

A menekültek többsége így Lengyelországban maradt, ők a befogadásukról szóló lengyel törvény értelmében 18 hónapos tartózkodási és munkavállalási engedélyt kapnak, lengyel személyazonosító szám is jár nekik a szükséges ügyek intézéséhez, például cégalapításhoz. A menekülteknek ingyenes orvosi ellátás és családtámogatás is jár, az őket befogadó családok pedig két hónapig napi 40 zloty támogatásban részesülhetnek.
    

Marlena Malag lengyel családügyi és társadalompolitikai miniszter hétfőn közölte: február 24. óta több mint 30 ezer ukrán állampolgár vállalt munkát Lengyelországban, 75 százalékuk nő. Przemyslaw Czarnek oktatásügyi miniszter kedden egy rádióinterjúban arról számolt be: eddig 3500 ukrán tanár jelentkezett, hogy tanítana iskolában.
    

Az oktatási rendszerbe eddig mintegy 165 ezer ukrán gyermek kapcsolódott be, egy részük előkészítő tanfolyamokon vesz részt. Az ukrán iskolások döntő része távoktatás formájában ukrajnai iskolában tanul tovább Czarnek elmondása szerint. A menekültek befogadásával összefüggő első 6 havi költségeket Lengyelország 2,2 milliárd euróra becsüli. Múlt heti bejelentés szerint az Európai Bizottság javaslata nyomán Lengyelország a menekültek befogadása miatt mintegy 600 millió euróval magasabb összegű előfinanszírozásra számíthat az európai helyreállítási terv (NextGenerationEU) részét képező, az uniós régiókat segítő EU-alap (REACT-EU) forrásaiból.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com