Már embert is öl a madárinfluenza

madárinfluenzaMár két embert is megölt a H7N9, azaz a madárinfluenza egyik törzse. A kínai áldozatok az első emberek, akikkel ez a betegség végzett.

Az egészségügyi hatóságok most döbbenten állnak az eset előtt, ugyanis még soha nem volt rá példa, hogy ez a madárinfluenza-törzs egyáltalán megfertőzött volna embereket, nemhogy még meg is ölte volna őket.

A kínai egészségügyi hatóságok tájékoztatása szerint az áldozatok, egy 87 éves és egy 27 éves férfi márciusban haltak meg, napokkal azután, hogy megfertőződtek. A harmadik áldozat egy 35 éves nő, aki jelenleg is kritikus állapotban van és Sanghajhoz nem messze fekvő Anhuj tartományban kezelik.

Az áldozatok először egy átlagos légúti fertőzés jeleit mutatták, majd súlyos tüdőgyulladással és légzési nehézséggel kerültek kórházba. A hatóságok elmondták, hogy a 27 éves férfi és a 35 éves nő is hentesként dolgozott, tehát közvetlen kapcsolatba kerültek a szárnyasokkal. Bár még nem bizonyított, de valószínűleg itt fertőzhette meg őket a H7N9, noha korábban ez a törzs még sosem fordult elő emberekben.

A felelős szervek úgy fogalmaztak, hogy a H7N9 valószínűleg nem terjed könnyen emberről emberre, ugyanis a három fertőzötthöz közel állók közül senki nem beteg. A hatóságok 88 embert vizsgáltak ki eddig ebből a szempontból.

 

Forrás: Krone.at

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com