Már három kínai nagyvárosban lehet 72 órán át vízummentesen tartózkodni

Peking és Sanghaj után immár a dél-kínai Kuangcsouban is lehetővé vált a vízum nélküli látogatás három nap erejéig.

saA 72 órás tartózkodási jogot 45 állam - köztük 31 európai, 6 ázsiai és 6 amerikai ország - lakosainak garantálja a dél-kínai város. Az új vízumszabályok értelmében a város nemzetközi repterére érkező utasok előzetesen kiváltott vízum hiányában is háromnapos tartózkodásra jogosultak, amennyiben fel tudnak mutatni egy harmadik országba szóló, 72 órán belül felhasználandó repülőjegyet.

A hatóságok nem fogadják el a hazájukból érkező és az oda visszatérő turisták kérelmét, és a busszal, vonattal, komppal érkezők szintén nem válthatják ki a 72 órás tartózkodási engedélyt. A korlátozások közt még egy dolog szerepel: a vízum nélkül érkezők nem hagyhatják el Kuangtung tartományt, amelynek Kuangcsou a fővárosa.

A dél-kínai város nem titkolt célja az intézkedéssel, hogy a területére érkező külföldi turisták számát növelje. A várakozások szerint az új lehetőséget kihasználva a Gyöngy-folyó deltájának vidékét is a korábbinál többen látogatják majd meg.

Kuangcsou már a harmadik város, amely háromnapos vízummentes tartózkodást tesz lehetővé az átutazó turisták számára: Peking és Sanghaj tavaly vezette be ezt a rendszert. Hogy további kínai nagyvárosokban lehetővé válik-e a jövőben a szabad tartózkodás, egyelőre nem lehet tudni.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

http://ujhazak.com