Március végéig meghosszabbították a korlátozások többségét Németországban

Március 28-ig meghosszabbították Németországban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) terjedésének lassítását szolgáló korlátozások többségét.A szövetségi kormány és a tartományi kormányok szerda késő este elfogadott megállapodása szerint ugyanakkor elindítanak egy öt szakaszból álló lazítási folyamatot, amelyet a járványhelyzettől függően nagyobb vagy kisebb lendülettel visznek előre.

    
Amennyiben az úgynevezett hétnapi fertőzésgyakoriság - az előző hét napon regisztrált új fertőzöttek százezer lakosra vetített száma - 50 alá süllyed, nagyobb lépésekkel lehet haladni, ha 50 és 100 között van, kisebb lazítások jöhetnek. Hogyha pedig a mutató egymás után három nap 100 felett van, működésbe kell hozni a megállapodásban vészféknek nevezett mechanizmust, ami azt jelenti, hogy vissza kell állítani a lazítási folyamat megindítása előtti összes korlátozást.
    

Eddig nem az 50, hanem a 35 alatti hétnapi fertőzésgyakoriság volt a  társadalmi és gazdasági élet legtöbb területét december közepe óta befagyasztó országos zárlat enyhítésének feltétele.

Erről Angela Merkel kancellár a tartományi kormányfőkkel folytatott megbeszélés után elmondta, hogy a SARS-CoV-2-tesztelés úgynevezett antigén gyorstesztek tömeges alkalmazására épülő kiterjesztése és az oltási kampány előrehaladása révén nagyobb fertőzésgyakoriság mellett is lehet engedni a védekezési szabályok szigorúságából.
    

A menetrend szerint az első szakasz a fodrászatok március 1-jei megnyitásával és tartományi szinten bevezetett egyéb lazításokkal már el is kezdődött. A második szakaszban, március 8-tól országszerte megnyithatnak a kertáruházak, kertészetek, virágüzletek és könyvesboltok, a szoros testi kapcsolatot igénylő szolgáltatások területén pedig a fodrászatok után a kozmetikai szalonok és az autósiskolák is kinyithatnak. Ugyancsak  március 8-től két háztartás tagjai közül a 14 éven aluli gyermekeket nem számítva nemcsak ketten, hanem legfeljebb öten találkozhatnak.
    

A következő lépésben, 50 alatti hétnapi fertőzésgyakoriság mellett újraindulhat a kiskereskedelmi ágazat, megnyithatnak a múzeumok, állatkertek, botanikus kertek,  legfeljebb tíz ember együtt sportolhat a szabadban. Amennyiben a fertőzésgyakorisági mutató az 50 és 100 közötti sávban van, csak előre egyeztetett időpontban szabad felkeresni üzleteket, múzeumokat, és dokumentálni kell a látogatást, hogy követhető legyen egy esetleges fertőzési láncolat.
   

Két hét múlva, legkorábban március 23-án, majd újabb két hét elteltével, legkorábban április 5-én kezdődik a negyedik, illetve ötödik szakasz, amelyekben kisebb-nagyobb mértékben enyhítik a zárlatot a vendéglátás, a kultúra és a sport területén, így például kinyithatnak a vendéglők kerthelyiségei és a mozik, színházak, koncerttermek, rendre szigorú fertőzéshigiéniai óvintézkedések mellett.
    

A védekezés rendszerének további alakításáról március 22-én tanácskoznak a szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetői. A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) adatai szerint egyelőre emelkedik a hétnapi fertőzésgyakoriság, és a napi új regisztrált fertőzöttek száma is. Az intézet csütörtöki kimutatása szerint az utóbbi 24 órában országszerte 11 912 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez növekedés az egy héttel korábbi 11 869-hez képest. A hétnapi fertőzésgyakoriság 64,70. Egy héttel korábban 61,70 volt.
    

Az új regisztrált fertőződésekkel együtt  2 471 942 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t. A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben egy nap alatt 358 halálesetet regisztráltak, a járvány áldozatainak száma így 71 240-re emelkedett Németországban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com