Marco Rubio: továbbra is vannak egyeztetések amerikai és orosz magas rangú tisztségviselők között, de egyelőre előrelépés nélkül

Továbbra is vannak egyeztetések az Egyesült Államok és Oroszország magas rangú képviselői között, de egyelőre nincs előrelépés az ukrajnai béke felé vezető úton – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter csütörtökön.A miniszter a Fox Radio rádiócsatornának adott átfogó interjúban többi között beszámolt arról, hogy legutóbb ezen a héten hétfőn és kedden került sor megbeszélésre az orosz féllel.

Kifejtette, hogy Donald Trump amerikai elnöknek számos lehetősége van, hogy Oroszországra nyomást gyakoroljon a béketárgyalás érdekében, amelyek között szerepel az orosz olajkereskedelmet sújtó szankció, de ezek közé tartozik a bankszektorra vonatkozó további büntetőlépések.

"A mi reményünk az, hogy ezek a lépések elkerülhetők, és találunk egy módot arra, hogy harcoknak véget vessünk. Azt hiszem ez a legjobb előre vezető út, de nyitottak vagyunk más megoldásokra" – fogalmazott az amerikai külügyminiszter, hozzátéve, hogy a legjobb az lenne, ha véget érne a harc és elindulna a párbeszéd. "De eddig még nem volt - legalábbis a mi érzésünk szerint – komoly érdeklődés az orosz oldalon, hogy elérjük ezt a célt".

A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok továbbra is elérhető és hajlandó részt venni a folyamatban az ukrajnai béke felé, ugyanakkor világossá tette, hogy az amerikai elnök sem fog "örökké várni".

Marco Rubio arra a kérdésre, hogy komolyan kell-e venni Dimitrij Medvegyev korábbi orosz elnök, volt miniszterelnök szavait egy közvetlen amerikai-orosz fegyveres konfrontáció esélyéről, Marco Rubio úgy vélte, hogy nem lehet mellőzni senkinek a megszólalását, de hozzátette, hogy az egykori állam- és kormányfő jelenleg nem számít releváns szereplőnek az orosz politikában, nem döntéshozó, és a közelmúltban tartott amerikai-orosz megbeszélések közül egyen sem vett részt.

A külügyminiszter még kifejtette, nem zárja ki azt, hogy az Egyesült Államok stratégiai partnerének tekintse Indiát az, hogy az Oroszországgal folytatott energiahordozó-kereskedelem miatt bizonyos büntető lépésekről hoz döntést az amerikai elnök.

Marco Rubio elismerte, hogy Indiának óriási az energiaigénye, és ezt kőolaj, szén, valamint földgáz beszerzésével elégíti ki, amit Oroszországtól vásárol, mert az orosz kőolajat szankciók terhelik, ezért olcsón hozzá lehet jutni, az orosz fél gyakran a globális ár alatt is értékesíti.

"Ez pedig sajnálatosan segít abban, hogy Oroszország fenntartsa a háborút" – állapította meg az amerikai külügyminiszter, hangsúlyozva, hogy ez egy olyan pont, ami "irritációra" ad okot az amerikai-indiai kétoldalú kapcsolatban.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com