Mario Draghi és a római parlament dönt a kormányzás sorsáról

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Mario Draghi olasz kormányfő beszéde és a frakcióvezetők válaszai döntenek a 2021 februárjában alakult nemzeti egységkormány sorsáról a római parlament felsőházában, ahol a szavazás az esti órákban várható szerdán.A La Repubblica baloldali napilap szerint Mario Draghi két előkészített beszéddel lép majd be az ülésterembe: az egyikben az szerepel, hogy kész folytatni a kormányzást, a másikkal pedig a lemondását jelentené be. Az újság úgy vélte, Mario Draghi a végleges döntést a két eddigi kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga felszólalása után hozza meg.  
    

Olasz szokás szerint a kormányválságot érintő parlamenti szavazás nem lesz se gyors, se egyszerű: Mario Draghi délelőtti felszólalása és egy szünet után a frakcióvezetők válaszai következnek, amelyek öt órán át tartanak.

A voksolás a Draghi-kormány maradásáról vagy távozásáról az esti órákban kezdődik. Természetesen a miniszterelnök és a parlamenti pártok közlései sok mindent elárulnak a lehetséges forgatókönyvekről.
   

Mario Draghi kedden az államfő Sergio Mattarellával, a baloldali Demokrata Párt (PD) főtitkárával, Enrico Lettával, valamint a jobbközép Hajrá, Olaszország! (FI) és a Liga vezetőivel, Silvio Berlusconival és Matteo Salvinivel is egyeztetett. Draghi továbbra is parlamenti többséggel bír, a kérdés most az, hogy a kormányát az utóbbi közel másfél évben támogató pártok milyen feltételekhez akarják kötni a folytatást.
    

Matteo Salvini szerda reggeli közösségi bejegyzésében megismételte, hogy a Liga a felsőházban azt fogja tenni, ami "Olaszországnak és az olaszoknak kell". A Liga és az FI korábban a kormányzás folytatása feltételeként az M5S kihagyását szorgalmazta a széles koalícióból. Az M5S sorsát saját parlamenti frakciója tagjai döntik el: a párt vezetősége továbbra is kitart a Mario Draghinak benyújtott kilencpontos ultimátum teljesítése mellett, az M5S szenátorainak egy része azonban a parlamentben való maradásért kész a párt diktálta iránnyal szembe fordulni. Elemzők úgy vélik, az M5S további darabokra eshet szét a parlamentben a július 21-én bekövetkezett pártszakadás után.
    

A jobboldali Il Giornale nem zárja ki, hogy a Draghi-kormány az M5S nélkül marad fenn tovább, és a miniszterelnök néhány pontos agenda teljesítése után még a jövő tavasszal esedékes parlamenti választások előtt távozik. Harmadik verzióként az Il Giornale megemlíti azt a lehetséges forgatókönyvet is, hogy Draghi megelégeli a pártcsatározást, és még az esti szavazás előtt ismét benyújtja lemondását az államfőnek.     


Mario Draghi, aki korábban az Európai Központi Bank (EKB) elnöke is volt, július 14-én nyújtotta be lemondását az államfőnek, miután az M5S a kormány energiacsomagjáról tartott parlamenti szavazásán kivonult az ülésteremből. Az államfő nem fogadta el Draghi lemondását, és arra kérte őt, hogy a parlamentben mérje fel az erőviszonyokat a kormányzás folytatásához. Draghi az M5S nélkül is elegendő többséggel bír a parlament mindkét házában, de a jelenlegi válsághelyzet gyakorlatilag pontot tett a közgazdász kormányfő vezette széles kormánykoalíció végére.
    

A legutolsó 2018-as parlamenti választások után az M5S először a jobboldali Ligával, majd 2019-től a baloldali PD-vel kormányzott. 2021-től Mario Draghi vette át az ország irányítását. Az ellenzéki Olasz Testvérek (FdI) jobboldali párt elnöke, Giorgia Meloni a szerda esti parlamenti voksolással egy időben tüntetést hívott össze az azonnali előrehozott választásokért.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com