Mark Rutte: "elég gyorsan" sor kerülhet az orosz kőolaj bojkottjára

Andits Eszter az MTI tudósítója jelenti: Mark Rutte holland kormányfő szerint, az orosz kőolaj bojkottjára "elég gyorsan" sor kerülhet - jelentette a NlTimes című lap hírportálja csütörtökön.A miniszterelnök a holland parlamentben tartott szerdai vita keretében azt fejtegette, hogy az olajbojkottnak "nem lesz túl nagy hatása" a holland gazdaságra nézve. "Az Európai Unió eddig kemény szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben az ukrajnai invázió miatt, de egyre bonyolultabbá válik újabb büntetőintézkedésekkel előállni" - jelentette ki Rutte az NlTimes szerint.
    

A miniszterelnök hozzátette, hogy az orosz kőolajimport betiltása Kelet-Európa számára lenne nehéz, mert finomítóik az orosz olajtól függenek. Véleménye szerint az olajbojkott könnyen megvalósítható, de nem járna nagy eredménnyel, mert Oroszország máshol, például Indiában könnyen el tudja adni a kőolaját. Azt a kezdeményezést, hogy az EU zárja le kikötőit az orosz hajók előtt, Rutte támogatja, de - mint fogalmazott - meg kell fontolni, mi történjen az élelmiszerszállító hajókkal.  
    

A hírportál azt is írja, hogy a holland kormány számára "nincsenek tabuk", ha szankciókról van szó. Az orosz földgáz leállítása azonban egyelőre nem lehetséges, mert az EU még mindig túlságosan függ ebből a szempontból Oroszországtól. A holland gazdaságtervezési hivatal (CPB) szerdán közzétett jelentéséből az derült ki, hogy Hollandiát - Rutte vélekedésével ellenétben - nagyon érzékenyen érintené az orosz energiaellátás megszakítása.


A CPB elemzései azt mutatják: annak ellenére, hogy csak néhány szektort érint Hollandiában közvetlenül az orosz kőolaj- és földgázellátás esetleges kiesése, valamennyi iparág teljesítménye zsugorodna. A tervezési hivatal szerint minél integráltabb nemzetközileg egy szektor, a hatás annál jelentősebb lesz. Ha például 50 százalékkal kevesebb orosz földgáz érkezik, akkor a CPB szerint a holland autóipar 72 százalékkal zsugorodna, és súlyos károkat szenvedne a ruhaipar is.
    

A holland parlamenti pártok többsége szigorúbb szankciók bevezetése mellett érvel Oroszországgal szemben, és azt akarják elérni, hogy Európa ne vásároljon több orosz kőolajat, és tiltsa ki az orosz hajókat az európai kikötőkből.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com