Maró anyaggal támadnak a romákra a République téren

Nem először öntött ismeretlen elkövető savat a hajléktalan romákra Párizsban.Gypsy
Rettegnek azok a roma családok, akik kénytelenek a Párizsban található, République téren élni, mert a helyiek egyre rosszabbul bánnak velük. A gyalogosok gyakran leköpik, és sértegetik őket.

Ám nem ez a legrosszabb, ugyanis van egy ismeretlen férfi, aki maróhatású anyaggal támad a hajléktalanokra. Az aktivisták szerint a folyadék kénsav, nátronlúg, vagy olyan vegyület, amit duguláselhárításhoz szoktak használni.

A legutóbbi esetben, az ismeretlen az egyik család matracát locsolta le a fekete anyaggal, majd elfutott, amikor meglátta az önkénteseket, akik közül az egyiknek a táskájára is jutott a maró anyagból. Amikor az aktivista benyúlt a táskájába, akkor az ujjai megégtek.

A romák elmondták, hogy nyáron az egyik nő karját, lábát, felsőtestét, öntötte le az anyaggal a tettes, aki ezt követően megfenyegette az áldozat egész családját. A sérült asszony kórházba került, ahonnan haza ment Romániába, mert kiutasítási határozat volt érvényben ellene.

A szemtanúk elmondása szerint a tettes egy férfi, aki tavaly nyár óta bántalmazza a hajléktalan romákat. A hajléktalanokat támogató egyesület azt is tudni véli, hogy az illető, aki egy nagy kutyával jár, háztulajdonos, és azt hangoztatja, hogy eltakarítja a környékről a romákat. Az aktivistáknak sikerült meggyőzniük az egyik roma házaspárt, hogy tegyenek feljelentést a kerületi rendőrsön.

(Forrás: hir24.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

http://ujhazak.com