Másfélezer alatt a napi új fertőzések száma Csehországban
Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Jóval másfélezer alá csökkent az újonnan igazolt fertőzések napi száma Csehországban - derült ki a cseh egészségügyi minisztérium honlapján csütörtökön közzétett kimutatásokból.
A hivatalos adatok szerint szerdán 1261 új igazolt fertőzést mutattak ki a laboratóriumi szűrések, ami tavaly nyár óta a legalacsonyabb napi esetszám. Az egy héttel korábbi helyzethez viszonyítva a napi új esetek száma több mint 600-zal csökkent.
Az utolsó hét nap százezer lakosra eső átlagos esetszáma már 82-re csökkent. A kormány számára ez a mutató mérvadó az óvintézkedések fokozatos enyhítése terén. A cseh kormány már korábban közölte: akkor enyhíti a közéleti korlátozásokat, ha ez a mutató 100 alá esik. Probléma azonban, hogy az országban regionális különbségek vannak. Ennek ellenére a kormány úgy döntött, hogy a korlátozó intézkedések enyhítése mindig országos hatályú lesz.
Tovább enyhült a kórházi helyzet is. A kórházakban jelenleg mintegy 1700 covidos beteget kezelnek, 700-zal kevesebbet mint egy hete, s a számok folyamatosan csökkennek. A súlyos betegek száma 350 alá került. A kórházak leterheltsége régiónként nem egyforma. Minden kórházban azonban már van elegendő szabad speciális covidos ágykapacitás - jegyezte meg a tárca.
A kórházak áttértek a megszokott munkarendre és országszerte felújították a tervezett, korábban a járvány miatt elhalasztott műtéteket is. A tavaly március elején kitört járvány áldozatainak eddigi száma 29 825, ezen a téren is sokat javult a helyzet és a napi halálesetek száma jelenleg már 30-35 körül mozog Csehországban.
A járvány terjedési mutatója a szaktárca szerint immár két hete továbbra is egy alatt van (0,77). A cseh kormány május elejével kezdődően fokozatosan feloldja az óvintézkedéseket. Egy hete kinyitottak a fodrászatok és a testápolással kapcsolatos szolgáltatások, most hétfőn pedig az üzletek, s az általános iskolások is visszatérhettek a tantermekbe. A vendéglők kültéri teraszai a jövő héten nyitnak.
(Forrás: MTI)

Közben szerdán 82 ezer adag Vovid-19 elleni oltóanyagot adtak be az orvosok, ami 2500-al több az egy héttel korábbinál.

Hozzászólások