Maszol: nehezen gyűlnek a Minority Safepack európai polgári kezdeményezést támogató aláírások

A Maszol.ro erdélyi magyar portál csütörtökön közölt összeállítása szerint nehezen gyűlnek a Minority Safepack európai polgári kezdeményezést támogató aláírások, másfél hónappal a leadási határidő előtt még mindig hiányzik 350 ezer aláírás, és az előírt hét ország helyett csak háromban sikerült eddig átlépni az ország lakosságával arányos küszöböt.Vincze Loránt, a Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke a portálnak elmondta, eddig Romániában, Magyarországon és Szlovákiában sikerült meghaladni a megszabott kvótát. Romániából legalább 24 ezer aláírás kell a kezdeményezés sikeréhez, ám az RMDSZ már decemberben bejelentette, hogy 231 ezer aláírásnál tart a gyűjtéssel, és a kampány végéig a 260-270 ezret is elérheti. Vincze Loránt elmondta: a Magyarországon is 200 ezer fölött van az aláírások száma, Szlovákiában pedig a Magyar Közösség Pártja vette kézbe a kampányt, és jelentett január végén 50 ezer aláírást.

    
Vincze Loránt elmondta: abban bízik, hogy Lettországban, Lengyelországban, Dániában, Horvátországban és Szlovéniában is meglesz a szükséges számú aláírás. Ugyan Szlovéniában és Horvátországban az eddig összegyűjtött aláírások száma a hatezres, illetve 8250-es küszöb öt százalékát sem éri el, erdélyiek bevonásával próbálnak erősíteni. Megjegyezte, hogy hétfőn indul Szlovéniába egy kisbusznyi erdélyi aktivista, akik segítenek a helyieknek az aláírásgyűjtésben, és ugyanezt később Horvátországban is megteszik.
    

A FUEN elnöke szerint az aláírásgyűjtés során az derült ki, hogy tagszervezeteik többsége egyetért ugyan a kezdeményezéssel, de képtelen a politikai aktivizmusra. Arra a kérdésre, hogy számít-e a polgári kezdeményezés elbukására, Vincze Loránt nemmel felelt. "Azt látom, hogy a hét ország meg tud lenni, és ha Magyarországról megvan a félmillió (aláírás), akkor meglesz az egymillió is" - vélekedett a FUEN elnöke.
   

Az EU-nak akkor kell foglalkoznia a kisebbségvédelmi polgári kezdeményezéssel, ha 2018. április 3-ig több mint egymillió aláírást sikerül összegyűjteni a kezdeményezés támogatására úgy, hogy legalább hét EU-tagállamban haladja meg az aláírások száma az illető országra megszabott küszöböt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com