Mateusz Morawiecki: orosz agresszió fenyegeti az egész világot

Az egész világ az orosz agresszió fenyegetettségében él - jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő az Európa jövőjéről a németországi Heidelberg egyetemén hétfőn tartott előadásában.A jobboldali politikus kiemelte, hogy Európa történelmi fordulóponthoz érkezett, és a fordulat a kommunizmus összeomlásánál is veszélyesebb helyzetet teremtett. A rendszerváltás idején ugyanis a változások békésen zajlottak, ezúttal viszont az egész világot orosz agresszió fenyegeti - mondta.
    

Hangsúlyozta, hogy európaiként kötelesség ellenszegülni Moszkva törekvéseinek. Az EU jövőjéről kiemelte, hogy elutasítja az európai "szuperállam" gondolatát, és a nemzetállamok elsőségének elvét vallja. A lengyel kormányfő a 4EU+ nevű európai egyetemi szövetség szervezésében tartott előadásával tovább építi a kontinens jövőjéről szóló beszédek hagyományát, amelyet Emmanuel Macron francia államfő 2017-es párizsi és Olaf Scholz német kancellár 2022-es prágai - a Sorbonne, illetve a Károly egyetemen - elmondott beszéde alapozott meg.
    

Mateusz Morawiecki a szervezők által programadóként jellemzett beszédében kifejtette, hogy a nemzetek szabadságára és a szabadságjogok biztosítására a nemzetállamok szuverenitása az egyetlen garancia. Mint mondta, a nemzetállamot nem lehet mással helyettesíteni, "más rendszerek utópisztikusak vagy illuzórikusak". Ezért az EU-ban felül kell vizsgálni, hogy a tagállamok mely területeken, ügyekben helyezik át a döntés jogát a közösségi, uniós szintre.
    

Megjegyezte, hogy a közösség javaslattevő, döntéskezdeményező és végrehajtó szerve, az Európai Bizottság hatásköre az utóbbi évtizedekben jelentősen bővült, és ezt a folyamatot "sok tagállam ma már nagyon kritikusan szemléli". Kifejtette, hogy a Szovjetunió uralma alá vetett közép- és kelet-európai népek is éppen a szuverenitás és a szabadság megszerzéséért küzdöttek az elnyomás idején. Felfogásuk szerint a jogok és a szabadság csak a "szuverén nemzetállam" megteremtése, helyreállítása révén biztosítható.
   

Ennek a felfogásnak a helyességét társadalmi és gazdasági válságok sora bizonyítja, a többi között a koronavírus-világjárvány, amely megmutatta, hogy a polgárok egészségének megóvásában kulcsfontosságú a hatékonyan működő nemzetállam - mondta a Jog és Igazságosság (PiS) párt politikusa. Ugyanakkor - fűzte hozzá - Lengyelország hátrányos megkülönböztetést, diszkriminációt tapasztal, amely annak tulajdonítható, hogy a szerencsésebb sorsú tagországokban nem értik, hogy milyen reformokra van szüksége egy posztkommunista államnak.
    

Az uniós intézmények a helyzet megértésének hiánya miatt be is avatkoznak a csak a lengyelekre tartozó, belső vitákba, méghozzá a jogállam védelmére hivatkozva, holott Lengyelországban ugyanúgy értelmezik a jogállamiságot, mint Németországban - fejtette ki Mateusz Morawiecki. Más alapértékek ügyében sincs meg a kellő megértés és támogatás, és szintén megmutatkozik a diszkrimináció - tette hozzá, kiemelve, hogy a lengyel felfogás szerint a bajba jutott szomszéd megsegítése iránti elkötelezettség közös európai érték, az EU viszont más tagállamoktól eltérően Lengyelországnak csupán minimális segítséget ad az ukrán menekültek támogatásához.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com