Matvijenko: Kim Dzsong Un még idén Oroszországba látogathat

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Még idén Oroszországba látogathat Kim Dzsong Un észak-koreai vezető - jelentette be Valentyina Matvijenko, az orosz parlament felsőházának elnöke újságíróknak phenjani látogatásának befejeztével.Kim "a közeljövőben kíván reagálni az Oroszországi Föderáció elnökének meghívására, és késlekedés nélkül, Vlagyimir Vlagyimirovics (Putyin) munkarendjétől függően kész látogatást tenni Oroszországban. Remélem, hogy ez a vizit a közeljövőben, az év vége előtt megtörténik" - mondta.

    
Matvijenko szombaton közölte, hogy Kim nem tud részt venni a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórumon, de Phenjan magas rangú küldöttséget delegál rá.

Az orosz házelnök pénteken utazott a kommunista országba, és részt vett az Észak-Korea fennállásának 70. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepségeken. Putyin augusztusban táviratban üdvözölte Kimet a Koreai-félsziget japán uralom alóli felszabadulásának évfordulóján, megerősítette készségét a személyes találkozóra és a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésére, valamint - Dél-Korea bevonásával - a háromoldalú együttműködésre.


Korábban Moszkva üdvözölte Donald Trump amerikai elnök és az észak-koreai vezető június 12-i szingapúri találkozóját. Az orosz álláspont szerint ezek a pozitív fejlemények összhangban állnak a konfliktus rendezésére több mint egy évvel ezelőtt kidolgozott orosz-kínai útitervvel, amely a rendezés átfogó megközelítését feltételezi, és a felek fokozatos és összehangolt lépéseivel számol.
   

A csúcstalálkozót követően Moszkva több ízben sürgette az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) által Észak-Korea ellen fenntartott szankciórendszer módosítását, valamint az egyes országok által egyoldalúan meghirdetett gazdasági büntetőintézkedések mielőbbi visszavonását. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter május 31-én járt Phenjanban, két nappal a Trump-Kim csúcsot követően pedig Moszkvában Kim Jong Nam, a kommunista ország Legfelsőbb Népi Gyűlése (a törvényhozás) elnökségének elnöke személyesen adta át Kim Dzsong Un személyes üzenetét Putyinnak.
    

Az elnök az orosz média vezetőivel január 11-én megtartott moszkvai találkozóján "abszolút kompetens és már érett politikusnak" nevezte Kimet, aki szerinte "a nukleáris robbanótöltet és a nagy hatótávolságú rakéta létrehozásával (...) megoldotta stratégiai feladatát". Putyin úgy vélekedett, hogy Kim érdekelt a helyzet "letisztulásában, elsimításában és megnyugtatásában".
    

Az orosz elnök azt hangsúlyozta akkor, hogy a realitásokból kiindulva, óvatosan, tárgyalásos úton kell megoldani a Koreai-félsziget atommentesítésének feladatát. Úgy vélekedett, hogy ez végeredményben akkor valósítható meg, ha a folyamat összes résztvevője, köztük az észak-koreaiak is biztosak lehetnek abban, hogy biztonságuk nukleáris fegyver nélkül is szavatolható.
   

Putyin hétfőn, a Keleti Gazdasági Fórumot megelőzően fogadja Vlagyivosztokban Abe Sindzó japán miniszterelnököt. A tanácskozáson rész vesz Hszi Csin-ping kínai elnök is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com