Medvegyev elrendelte az orosz élelmiszer-embargó meghosszabbításának előkészítését

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök elrendelte, hogy készítsék elő a dokumentumokat az Oroszország ellen szankciókat meghirdetett vagy ehhez csatlakozott országok elleni ellenlépések meghosszabbításáról 2017 végéig, voltaképp az élelmiszer-embargót.Dmitrij MedvegyevMedvegyev a Gyáriparosok és Vállalkozók Oroszországi Szövetségének pénteki moszkvai tanácskozásán jelentette be, hogy az agrártermékekre vonatkozó embargót kormánya nem egy évvel, hanem a jövő év végéig szándékozik meghosszabbítani. Ezzel szavai szerint az orosz mezőgazdasági és agráripari szektor szereplői hosszabb távra tudnak tervezni.

Az orosz kormányfő szerint az intézkedést az érintettek maguk kérték. Ennek megfelelően jelenleg az elnökhöz intézendő folyamodvány és a vonatkozó kormányhatározatok előkészítése zajlik. Az orosz kormány mellett működő elemzőközpont szakértői jelentésükben nemrégiben megállapították, hogy a nyugati országoknak 9,3 milliárd dollárnyi kárt okozott a Moszkva által 2014. augusztus 7-én bevezetett élelmiszer-embargó.

A zárlat első körben az Egyesült Államokból, az Európai Unióból, Ausztráliából, Norvégiából és Kanadából származó termékekre terjedt ki. 2015-ben az embargót 2016. augusztus 5-ig meghosszabbították és kiterjesztették az Oroszország ellen az ukrajnai beavatkozása miatt meghirdetett szankciókhoz csatlakozott Albániára, Montenegróra, Izlandra és Liechtensteinre, majd 2016. január 1-jével Ukrajnára is.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő pénteken kijelentette: nem hat majd kedvezően a világgazdaság fejlődésére és a globális ügyek egészére, hogy a G7-csoport vezetői Japánban az Oroszország elleni szankciók meghosszabbítása mellett döntöttek. A "hetek" ismételten a minszki megállapodások végrehajtásához kötötték a gazdasági büntetőintézkedések feloldását, ugyanakkor hangsúlyozták a Moszkvával tovább folytatott párbeszéd fontosságát.

A G7-csoport kilátásba helyezte a szankciók esetleges megszigorítását is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com