Meg kell állítani a menekülteket a görög-macedón határon az osztrák külügyminiszter szerint

A többi országgal együttműködve kell megpróbálni megállítani a menekülteket a görög-macedón határon - jelentette ki Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter a Kurier című osztrák lapnak adott, a szerdai lapszámban megjelent interjújában.

A tárcavezető szerint mindezt Ausztriának nem a nemzeti intézkedések helyett, hanem a saját lépéseivel összhangban kell véghezvinnie. Kijelentette: a belső határok nélküli Európa csak jó külső határokkal működik, azonban szerinte ez a feltétel a görög-török határszakaszon jelenleg nem teljesül.

1

Sebastian Kurz az interjúban arról is beszélt, hogy az elmúlt évben Macedóniával megbeszélések folytak arról, hogy osztrák katonák és rendőrök segítsenek a határvédelemben, azonban Európa ekkor még nem mutatkozott késznek, hogy megállítsa a menekültek áradatát. Most már nem csak Ausztria, hanem a szlovén és a horvát fél is, sőt már Magyarország is kész megtenni ezt - hangsúlyozta a miniszter.

Kurz arról is beszélt, hogy ő már ezt megelőzően figyelmeztetett, hogy a menekültekkel szembeni nagy nyitottság nem helyes út, továbbá az sem, hogy a Görögországon keresztül érkezők gyors továbbküldését uniós forrásokból támogatják. Kijelentette: a menekültek által preferált célországok már túlterheltek.

Az osztrák belügyminisztérium tervei szerint mintegy ötvenezer, vagyis évente 12 500 menekültet toloncolnak ki Ausztriából 2019-ig. Január végén arról is döntött az osztrák kormány, hogy idén legfeljebb 37 500 menedékkérőt engednek be az országba, 2019-ig pedig összesen mintegy 130 ezer lehet a számuk.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com